Európa

Macron nagyon komoly intézkedéseket jelentett be -ez mindent megváltoztat

Hirdetés

Emmanuel Macron francia elnök intézkedéseket jelentetett be kedd este Mulhouse városban az iszlám szélsőségesség visszaszorítására és a muszlimok elszigetelődése ellen a társadalomban – írja a demokrata.hu.

Az intézkedések keretében a kormánynak nagyobb hatásköre lesz az iskoláztatásban, a mecsetek finanszírozásában és az imámok képzésében. Fel fogja venni a küzdelmet az arra irányuló külföldi beavatkozással, hogy a muszlimok miként gyakorolják vallásukat, és hogyan szerveződjenek meg a vallási intézmények a szekuláris országban.

„Egyesek ugyanis a vallás nevében szakítani akarnak a köztársaság törvényeivel” – hangoztatta Macron.

A francia államfő bejelentette, hogy véget akar vetni annak az 1977-ben bevezetett programnak, amelynek keretében kilenc külföldi ország tanárokat küldhet Franciaországba nyelvtanítás és kultúraoktatás céljából, és ezeket a tevékenységeket a francia hatóságok nem ellenőrzik. Ezen államok között van Algéria, Tunézia, Marokkó és Törökország. A program keretében évente 80 ezer új diákot oktatnak. Ehelyett Franciaország kétoldalú megállapodásokat akar kötni ezekkel az államokkal, és szeptembertől már ellenőrzést gyakorolna az ilyen nyelv- és kultúraórák felett.

Törvény készül arról, hogyan tegyék átláthatóvá a mecsetek finanszírozását. Macron arra kérte a franciaországi muszlim tanácsot (CFCM), hogy emelje az imámképzés színvonalát, ugyanis meg akarják szüntetni azt a gyakorlatot, hogy muszlim államok küldhetnek imámokat Franciaországba. Egyetlen állam van, amellyel még nem sikerült megállapodni ezekről a kérdésekről: Törökország – mondta Macron.

Hirdetés

„Törökország választhat, hogy elfogadja ezt, vagy nem, de nem engedem meg, hogy bármely külföldi ország kulturális, vallási vagy identitásalapú szeparatizmust szítson köztársaságunk területén. Francia földön nem tűrhetjük meg a török törvényeket” – szögezte le a francia államfő.

Forrás: demokrata

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!