Macron teszteli a németek tűrőképességét
Emmanuel Macron francia államfőnek kapóra jött, hogy Donald Trump amerikai elnök visszavonta Európától az USA támogatását, ugyanis független, az USA-val és Kínával pariban lévő EU-t akar. A washingtoni hatalomváltás után nehezebb dolga lesz meggyőzni erről a németeket, akik szorosabb viszonyt akarnak az Újvilággal.
Komoly európai hatalom jelentős gyarmatosító múlttal, és kellő politikai elszántsággal, illetve katonai erővel arra, hogy a határain túli vállalkozásokba kezdjen globális szerepet keres magának. Ezzel a képzeletbeli apróhirdetéssel indítja Emmanuel Macron francia államfő politikáját elemző cikkét Philip Stephens, a Financial Times publicistája. Macronban megvan a kezdeményezőkészség, hogy az „apróhirdetés” szellemében cselekedjen, például amikor nemrégiben szembe került egymással Görögország és Törökország az Égei-tenger alatt lévő gázkészletek hovatartozásának ügyében, diplomáciai támogatás helyett egyből hadihajókat küldött a görögök megerősítésére.
Macron nagy terve egy szuverén, autonóm Európa megteremtése lenne azzal a felkiáltással, hogy az európaiaknak nem kell beilleszkedniük a kialakulóban lévő kínai-amerikai rivalizálásba. Nem kell arra csökkenteniük ambícióikat, hogy megfeleljenek a két óriás elvárásainak vagy egyensúlyozzanak köztük, hanem a saját játékukat kell játszaniuk. Nem mellesleg érvényesíteniük kell érdekeiket a Közel-Keleten és Afrikában. Ennek a politikának a centrumában egy közös katonai erőnek, egy közös védelmi költségvetésnek és egy közös katonai doktrínának kellene állnia.
Látva az USA visszahúzódását Európa támogatásától Donald Trump elnöksége alatt, illetve érzékelve Kína erőszakoskodását Hszi Csin-ping irányításával, nem lehet azt mondani, hogy Macron stratégiája légből kapott lenne. Joe Biden megválasztott elnök ugyan korrigálni akarja elődje politikáját, de négy évnél messzebbre tekintve egyáltalán nem biztos, hogy nem a trumpi irányvonal fog hosszabb távon érvényesülni. Kína viselkedése egyértelmű, keresik az EU leggyengébb láncszemeit, hogy az oszd meg uralkodj elvének jegyében a kezükben tartsák Európát.
Így a francia törekvéseket, még az ultraóvatos németek is elfogadhatónak találhatják. Még Angela Merkel kancellár is sokszor elismételte, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját magáért. Ahogy a körültekintő Merkel szeptemberben elhagyja a politikai arénát, úgy várhatóan utóda nagyobb nyitottságot mutat majd arra, hogy Németország jelentősebb szerepet vállaljon a határain kívüli politikában.
A francia elnök számítása két helyen hibádzhat. Az egyik a temperamentum kérdése. Macron úgy láthatja, hogy az extra szuperhatalmak korában, amikor az erős emberek országaik határán túl is erőszakoskodnak, mint például Vlagyimir Putyin orosz államfő, akkor Európának késznek kell lenne az erő alkalmazására. Ez magyarázta az említett francia beavatkozást Görögország mellett. A németek azonban a visszafogottság jegyében reagáltak: Merkel elküldte külügyminiszterét egy diplomáciai közvetítő missióba Athén és Ankara között.
A második különbség Európa viszonya az USA-hoz. Macron degaulle-ista szemüvegen át látja ezt, amely azt mutatja neki, hogy az EU éppen annyira ellenpontja az Egyesült Államoknak, mint partnere. Ez magyarázza, hogy Franciaország fenntartja – a brittel szemben valóban független – nukleáris elrettentő katonai erejét. Így Trump politikája, ami bomlasztotta a NATO-t és az európai-amerikai kapcsolatokat Macron kezére játszott, mintegy igazat adott neki, hogy jó irányba akarja terelni Európát.
Németország viszont úgy tekint Európa biztonsági hozzájárulásának erősítésére, mint ami nem helyettesíti az USA szerepét, hanem igyekszik rávenni az amerikaiakat jelenlétük fenntartására. Azt próbálják hangsúlyozni, hogy Európa nem elveszi az USA biztonsági garanciáját, hanem részt vállal a közös biztonság fenntartásában.
Az igazság valahol a kettő között lehet: Európának képesnek kell lennie biztonságának fenntartására, a rendcsinálásra a környezetében és bármilyen agresszió elrettentésére, de az USA partneri részvételével. Macron joggal emlékeztetheti a németeket arra, hogy az ötvenes években kötöttek a franciákkal egy alkut. Párizs a politikai rehabilitációt és a gazdasági együttműködést kínálta Berlinnek annak fejében, hogy Európában politikai vezető szerepet játszhat.
Időközben azonban ezt „munkakört” a németek nagyobb lélekszámuknál és gazdasági erejüknél fogva lenyúlták a franciák elől. Európa domináns hatalma ma Németország. A francia államfő nincs abban a helyzetben, hogy az ő szemléletükkel szemben meghatározza az EU helyezkedését a nemzetközi kapcsolatokban – véli az FT cikkírója. Macron megérdemli, hogy regnálása után egy nemzetközileg jelentősebb Európát hagyjon hátra maga után, ám ennek az Európának továbbra is szüksége lesz az USA támogatására.
Forrás: napi.hu
