Európa

Macron újabb kudarcot vallott

Hirdetés

Nincsenek meg a fegyverszünet feltételei – ezt közölte a francia elnökkel tárgyalva a Líbia keleti felét ellenőrző Halifa Haftar tábornok. Ugyanakkor hozzátette:  kész tárgyalni, ha meglesznek ezek a feltételek – közölte a francia elnöki hivatal, adta hírül az MTI.

Haftar, aki szerdán találkozott Emmanuel Macronnal Párizsban, azt is kijelentette, hogy sem ő, sem a hadserege nem húz hasznot az ország keleti részében kibányászott kőolaj eladásából. Macron elnök Kelet-Líbia „erős emberétől” azt kérte, hogy „haladéktalanul szüntessék be az ellenségeskedést” – közölte az Élysée-palota.

„A líbiai felek között azonban minden korábbinál nagyobb a bizalmatlanság, és jól látjuk a zsákutcát a nemzetközi közösségnek az ellenségeskedések beszüntetésére vonatkozó óhaja és Haftar tábornok látásmódja között” – ismerte el a francia elnöki hivatal.

Haftar tábornok a valamivel több, mint egyórás tárgyalás után nem nyilatkozott.

Az Élysée-palota közleménye szerint a Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter jelenlétében folytatott megbeszélésen a tábornok „hosszasan magyarázta és indokolta” az április elején Tripoli ellen indított hadműveletet, amelynek a célja – mint közölte – a fővárosban a befolyásukat egyre növelő „magánmilíciák és radikális csoportok” elleni harc.

Hirdetés

A Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) április 4-én indított offenzívát a nemzetközileg elismert egységkormány székhelye, Tripoli elfoglalásáért. A hadúr „haladóként és dinamikusként jellemezte a helyzetet, azt állítva, hogy fokozatosan erősíti meg az állásait.

A francia elnöki hivatal közlése szerint a francia diplomácia „a következő hetekben nagyon aktív” lesz, hogy megpróbálja elősegíteni a megoldást, fenntartva az állandó párbeszédet az ENSZ-szel, Olaszországgal, az egykori gyarmattartóval és a helyi szereplőkkel, közöttük Egyiptommal. „Nem vagyunk naivok egy ilyen kényes és nehezen értelmezhető helyzet kapcsán” – tették hozzá a hivatalos közleményben.

Emmanuel Macron május 8-án fogadta Fájez el-Szarrádzsot, a nemzeti egységkormány miniszterelnökét, aki azzal vádolta meg Franciaországot, hogy Haftar tábornokot támogatja. Párizs ezt a bírálatot „elfogadhatatlannak és alaptalannak” nevezte. A hadúr offenzívájának kezdete óta a harcokban 510 ember halt meg és 2467 sebesült meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett adatai szerint.

A Tripoliért zajló csata nem más, mint egy hosszú és véres háború kezdete, egy olyan polgárháborúé, amely tartósan megoszthatja az országot és veszélybe sodorhatja Líbia szomszédjait a Földközi-tenger térségében – jelentette ki Haszán Szalamé, a világszervezet líbiai különmegbízottja kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).

Líbia Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!