Világ

Magas rangú iszlamistát fogtak az iraki terrorellenes erők

Hirdetés

Az iraki terrorellenes erők hétfőn közölték, hogy őrizetbe vették a bagdadi repülőtéren az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magas rangú tagját, aki a szervezet más tagjaival akart találkozni az iraki városban.

Az iraki fegyveres erők szóvivője, Jahja Raszúl közleményben tudatta, hogy a terrorellenes erőknek sikerült elfogniuk az Abu Nabaa néven ismert férfit, az Iszlám Állam általános igazgatási koordinátorát. Raszúl szerint az iraki hírszerzés már Irakba indulásakor figyelte a férfit, aki a dzsihadista szervezet tagjaival próbált találkozni Bagdad külvárosi részén.

Hogy honnan indult útnak Nabaa, arra a szóvivő nem tért ki.

Raszúl szerint Abu Nabaa korábban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagja volt, és feladatai közé tartozott az Irakban tevékenykedő terrorsejtek műveleteinek kezelése és összehangolása, illetve „biztonsági, katonai és médiakülönítmények” kialakítása Bagdad tartományában.

Bár az Iszlám Állam döntő vereséget szenvedett, és elvesztette korábbi területeit mind Szíriában, mind Irakban, szétszéledt harcosai közül jó páran bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre támadásokat.

Hirdetés

Forrás: MTI

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!