Európa

Magyar-lengyel vétó: kemény üzenet érkezett Franciaországból

Hirdetés

Ismét több külföldi lap cikkezett Magyarországról. A magyar-lengyel vétó még mindig téma. A Bloomberg a jövő heti EU-csúcs kapcsán úgy véli, az EU döntő pillanathoz érkezik, kiderül ugyanis, hogy sikerül-e ráálnia a kilábalás felé vezető útra. A Le Monde szerint a francia Európa-ügyi államtitkár is megerősítette, hogy szükség esetén Magyarország és Lengyelország nélkül is keresztülviszik a költsségvetést és a gazdaságélénkítő tervet, és üzent a két ország vezetésének is: ha Budapest és Varsó tovább akadékoskodik, akkor jön a radikálisabb megoldás. Az Európai Bizottság alelnöke a Die Zeit szerint pedig úgy véli, Orbán javaslata semmire sem jó.

Döntő pillanatához érkezik a jövő héten az EU, mert a szerda-csütörtöki csúcstalálkozón vagy sikerül ráállnia a gazdasági kilábalás felé vezető útra, vagy csúszik az egész földrész megújulásához szükséges közös támogatás – írja a Bloomberg alapján a Népszava.

Ez az év úgy vonul be a szervezet történetébe, mint amikor feladta félelmét a közös adósságokkal szemben. Ám az unió hiába vallja, hogy az értékekre épül, ezt a képet aláássa a vita keleti jogsértések kapcsán, ami azzal fenyeget, hogy bedönti az új keletű költségvetési szolidaritást.

Az államháztartásokat erősen megviselte, hogy igen sokat kell költeni az állások megóvására, amit csak tetéz a bevételek zuhanása. Így a legtöbb ország kétszámjegyű deficittel szembesül. Ezért kulcsfontosságú a mentőcsomag, illetve az új, hétéves költségvetés, hiszen mindkettő nagyban serkenti a hosszú távú kiadásokat, illetve befektetéseket. Ám Magyarország és Lengyelország blokkolja a két csomagot, mert nem akarja, hogy a támogatásokat a demokratikus elvek betartásához kössék.

A Bloomberg utal a brüsszeli Bruegel Intézet vezetőjére, aki felhívta a figyelmet, hogy az uniós tagok igen olcsón juthatnak kölcsönökhöz és ezzel élniük kellene. Ugyanakkor a gazdaságélénkítő program nagyban serkentheti a növekedést. Az UniCredit szerint az euróövezet tagjainál jövőre 0,2 százalékos fejlődést eredményez, a következő három évben pedig hatására évente fél százalékkal lesz nagyobb az növekedési ütem.

Hirdetés

A francia Európa-ügyi államtitkár is megerősítette, hogy szükség esetén Magyarország és Lengyelország nélkül is belevágnak a gazdaságélénkítő tervbe – írja a Le Monde alapján a Népszava.

Clément Beaune arra figyelmeztetett, hogy a 25-öket nem lehet eltántorítani szándékuktól, így keresztülviszik a 2027-ig előirányzott költségvetést is. Mint mondta, utóbbi január 1-jével indul, de ha Budapest és Varsó tovább akadékoskodik, akkor jön a radikálisabb megoldás. Jogilag nem könnyű megcsinálni, de lehetséges. Párizs álláspontja egyértelmű:

nem áldozzák fel sem a gazdaság megsegítését, sem a jogállamot.

Ez esetben viszont a két ország kemény következményekre számíthat. Hozzátette, hogy mind a magyarok, mind a lengyelek pontosan tisztában vannak a kilátásokkal. Így azzal is, hogy milyen kihatásokkal lesz a szükségmegoldás a nekik szánt felzárkóztatási támogatásokra. Azokat csökkenthetik, vagy visszafoghatják, egészen addig, amíg nem lesz meg az új büdzsé. Többmilliárd eurót vesztenének ily módon. Ez nem fenyegetés akar lenni, egyszerűen ez lesz a folyománya, ha megtorpedózzák a két pénzügyi csomagot.

Timmermans: semmire sem jó Orbán javaslata

Az Európai Bizottság alelnöke szerint semmire sem jó Orbán Viktor javaslata, hogy egyelőre vegyék le a napirendről a jogállami mechanizmus kérdését és inkább gyorsan fogadják el a pénzügyi csomagot – írja a Die Zeit cikkére hivatkozva a Népszava.

Hirdetés

Timmermans, aki jelenleg az éghajlatváltozás elleni küzdelem felelőse, de az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jean-Claude Juncker alatt igen sokat csörtézett a demokrácia visszaszorítása miatt a magyar kormánnyal, így az tavaly meg is fúrta, hogy ő legyen az EU végrehajtó testületének új vezetője, szóval, a holland politikus úgy látja, hogy a Tanács és a Parlament jó kompromisszumot kötött. És arról most kell döntést hozni.

Sok ország támogatja a jogállami mechanizmust, csak ők nem szerepelnek olyan sűrűn a hírekben. De gondoskodni kell arról, hogy az európai polgárok adóbefizetéseit az értékekkel összhangban használják fel. Timmermans szerint az unió nem csupán szabadkereskedelmi övezet. Nyitott társadalom, amely az egyenlőségre, a sokszínűségre épül, és ezt minden tagállam elfogadta.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar és lengyel ellenállás megnehezíti a klímavédelmi politikai jóváhagyását is. Ő azonban minden nehézség ellenére derülátó, mert a szervezet idáig mindig kikeveredett még a legnagyobb csávából is. Most szerinte a német elnökségnek még egy kicsit oda kell tennie magát, és remélhetőleg meg is lesz az eredménye.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!