Itthon

Magyarország előtt fényes jövő áll az unióban

Hirdetés

Az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn elmondta, hogy pozitívak a kilátások, mert a nagyarányú győzelem erős legitimációt fog adni a magyar kormánynak az Európai Unión belül.

Ilyen felhatalmazással a magyar kormány szeme előtt nem lebeghet kisebb cél, mint hogy az Európai Unió jövőjéről szóló vitában meghatározó álláspontot alkosson” – fejtette ki Kovács István.

A szakértő hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök szövetségeseinek száma gyarapszik, a magyar kormány erős választói felhatalmazással folytathatja a munkát, ezért van esély arra, hogy érdemi fordulat álljon be az Európai Unió politikai vezetésében.

Az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, ilyen választási részvétellel, ekkora felhatalmazással, ilyen arányú győzelemmel nehéz lesz demokratikus deficittel vádolni azokat a politikai vezetőket, akikre valószínűleg többen szavaztak, mint az eurokraták közül bárkire valaha.

A magyar kormány erős fellépésére szükség is lesz, hiszen az Európai Unió vezetése csak jövőre cserélődik le, addig is kiélezett harcokra lehet számítani, valamint a következő időszakban olyan dolgok következnek, mint például a kvótaügy, a 7. cikkely szerinti eljárások vagy az EU reformjáról szóló vita” – közölte Kovács István.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!