Itthon

Magyarország olyan szerephez jutott, amire korábban még nem volt példa

Hirdetés

Először választották be Magyarországot a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) rendszeresen ülésező, szűkebb döntéshozó testületébe, a tanácsba hétfőn Dubajban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

A tanácsi tagság nagyobb beleszólást jelent a távközlés-szabályozás nemzetközi ügyeibe, többek között az ITU távközlés jövője szempontjából meghatározó frekvencia-koordinációs tevékenységébe.

Magyarország sosem jutott még ilyen fontos szerephez a 193 tagállamot tömörítő szervezetben. A rendszeresen ülésező 48 tagú tanács döntéseket hoz a négyévenkénti közgyűlések között felmerülő kérdésekben, így Magyarország a korábbinál jóval nagyobb befolyásra tett szert a nemzetközi távközlés-szabályozásban – fogalmazott a tárca.

A kormány digitalizáció területén kifejtett aktivitása a nemzetközi kapcsolatokban is erősödést hozott, az ENSZ szakosított szerveként is tevékenykedő ITU-ban az alapító tag Magyarország egyre tevékenyebb szerepet tölt be – olvasható a közleményben.

Még 2015-ben Budapest adott otthont a fennállása 150. évfordulóját ünneplő szervezet nemzetközi kiállításának és szakmai konferenciájának több mint 4000 résztvevővel.

Hirdetés

Az ITU Telecom World 2019-es megszervezésének jogát is Magyarország nyerte el.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!