Európa

Már Amerika sem hisz az ukrán harci sikerekben, itt az újabb trükk, amivel nyerni akarnak

Hirdetés

Az Egyesült Államok egyre erősebb konfliktusba keveredik Oroszország mellett Kínával is – erről is beszélt az Origónak Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója.

Az Egyesült Államok vezetése nemcsak csapatokat nem küld Ukrajnába, de számos olyan fegyverrendszert sem, amelyet a szövetségesei megléptek – mondta Kosztur András az Origónak adott interjúban. A XXI. Század Intézet elemzője, vezető kutatója kifejtette, hogy az amerikaiak máig nem küldtek tankokat, és végül szeptemberben várhatóan csak egy kisebb mennyiségű, az eredeti ígéretekhez képest régebbi típusú Abrams harckocsit küldenek majd. A szakértő leszögezte: jelen állás szerint úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok kezd lemondani az ukránok teljes harctéri győzelméről, és diplomáciai úton, a globális Dél támogatásának megszerzésével próbálna nyomást gyakorolni Oroszországra az Ukrajna számára minél kedvezőbb békefeltételekért. Vagyis itt az újabb amerikai trükk.

A Fehér Ház bejelentette, hogy 345 millió dollár értékben rakétákat, lőfegyvereket és légvédelmi rendszereket küld Tajvanra. A sziget tulajdonképpeni felfegyverzése mit vetít előre, miért cselekszik így Amerika?

Az ukrajnai háború kezdete után egyre gyakrabban merültek fel aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy Kína is megpróbálhatja rendezni Tajvan kérdését, amelyet Peking a saját tartományának tekint.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK AZÉRT TÁMOGATJA TAJPEJT, HOGY ELRETTENTSE KÍNÁT A KÉRDÉS FEGYVERES RENDEZÉSÉTŐL, EGYRÉSZT A TAJVANI HADSEREG POTENCIÁLJA, MÁSRÉSZT PEDIG AZ USA-VAL VALÓ KÖZVETLEN KONFRONTÁLÓDÁS VESZÉLYE MIATT.

Hirdetés

Ugyanakkor Peking maga is azt az álláspontot közvetíti a világ felé, hogy a célja Tajvan és Kína békés újraegyesülése (ahogyan az mondjuk Hongkong és Makaó esetében történt). Az USA azonban ezt is el akarja kerülni, és amíg a tajvani vezetés elég erősnek érzi magát, hogy ellenállhasson egy esetleges kínai támadásnak, az Egyesült Államok pedig támogatja őket, addig jó eséllyel nem is fog bekövetkezni a békés újraegyesülés sem.

Miért olyan fontos Tajvan az Egyesült Államoknak? Mi húzódik a háttérben?

Az Egyesült Államok régóta és folyamatosan támogatja Tajvant, amelynek célja, hogy a sziget megőrizhesse de facto különállását a kontinentális Kínától.

BÁR MAGA WASHINGTON IS HIVATALOSAN A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGOT ISMERI EL, A GYAKORLATBAN MEGPRÓBÁL EGY SZÖVETSÉGESI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉVEL GÁTAT SZABNI PEKING TENGERI AMBÍCIÓINAK, AKÁR A CSENDES-ÓCEÁN, AKÁR AZ INDIAI-ÓCEÁN IRÁNYÁBAN.

Ennek a szövetségi rendszernek az egyik sarokköve Tajvan. Miután az elmúlt években egyértelművé vált, hogy Kína az Egyesült Államok elsőszámú kihívója a globális porondon, a kelet-ázsiai régió is felértékelődött Washington szemében.

Hirdetés

Bár az Egyesült Államok stratégiailag támogatja Ukrajnát Oroszországgal szemben, nyílt katonai konfliktust nem vállal, azaz nem küld amerikai csapatokat a háborúba. Ez mit üzen, és hogyan tartja küszöb alatt a konfliktust?

Az Egyesült Államok vezetése nemcsak csapatokat nem küld, de számos olyan fegyverrendszert sem, amelyet a szövetségesei megléptek.

AZ AMERIKAIAK MÁIG NEM KÜLDTEK TANKOKAT, ÉS VÉGÜL SZEPTEMBERBEN VÁRHATÓAN CSAK EGY KISEBB MENNYISÉGŰ, AZ EREDETI ÍGÉRETEKHEZ KÉPEST RÉGEBBI TÍPUSÚ ABRAMS HARCKOCSIT KÜLDENEK MAJD.

Ugyanígy nem küldtek olyan rakétákat sem, amelyek képesek mélyen a frontvonal mögötti csapásmérésre, és az átadott fegyverekkel kapcsolatban is – legalábbis elvben – olyan feltételeket szabtak, hogy azok orosz területek ellen nem alkalmazhatóak. Szintén máig várat magára az F–16-os vadászgépek küldése, de még a pilóták kiképzése sem kezdődött meg, bár az erre vonatkozó ígéretek folyamatosan megismétlődnek.

Forrás:

Hirdetés
Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!