GazdaságVilág

Már árazzák az ukrajnai háborút a befektetők

Hirdetés

A geopolitikai aggodalmak újabb volatilitási réteget adtak a már amúgy is ingatag piacnak, mivel a befektetők beárazták az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus eszkalálódásának lehetőségét, bár egyesek kételkedtek abban, hogy ez a kérdés hosszabb távon az amerikai eszközárakra is hatással lesz. Az olajár már gyorsan emelkedik.

Az Oroszország és Ukrajna közötti növekvő feszültségről szóló jelentések pénteken a részvények árfolyamát, valamint az állampapírok, a dollár és más biztonságos menedékként szolgáló eszközök árfolyamát is felfelé hajtották. A befektetőket már a Federal Reserve héjajellegű fordulata is megrázta, de a háborús kockázatok csak növelik a piacon a volatilitást.

„A piac azért reagál, mert egy tényleges inváziót még nem áraztak be” – mondta Michael Farr a Farr, Miller and Washington LLC-től a Reutersnek a befektető cég várakozásairól. „Az invázió súlyossága, korrelálni fog a piaci reakció súlyosságával, ha egyáltalán lesz támadás” – foglalta össze álláspontját.

Oroszország elegendő csapatot vonultatott fel Ukrajna közelében egy nagyobb invázió megindításához – közölte Washington pénteken. Az Egyesült Államok minden amerikai állampolgárt felszólított, hogy 48 órán belül hagyja el Ukrajnát. Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint továbbra sem világos, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök véglegesen kiadta-e a parancsot a megszállásra.

A piaci kilengések ellenére egyes befektetők szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy egy komolyabb konfliktus hosszabb távon magával rántaná-e a szélesebb piacokat.

Hirdetés

„A piac reakciója valószínűleg az eladás lesz, amíg nem látszik pontosan, hogyan néz ki egy invázió, és aztán milyen választ adnak rá az amerikai és az európai szövetségesek” – mondta Mark Luschini, a Janney Montgomery Scott vezető befektetési stratégája. „Nem javasoljuk, hogy a téma körüli hírciklusra alapozva változtasson bárki a befektetői stratégiáján” – ismertette álláspontját.

Az irányadó S&P 500 index közel 1,9 százalékos mínuszban zárt pénteken, míg a technológiai súlyú Nasdaq mintegy 2,8 százalékos mínuszt hozott össze. A mozgások a csütörtöki gyengülést követték, amelyet az a várakozás váltott ki, hogy a Fed agresszívan fog küzdeni a megugró infláció ellen. A Cboe Volatilitási Index, a Wall Street félelemmérője már a második egymást követő ülésen emelkedett, és január vége óta a legmagasabb értéket érte el.

Ryan Detrick, az LPL Financial vezető piaci stratégája szerint a nagyobb geopolitikai események hatása az amerikai részvényekre korlátozott volt.

„Például JFK 1963 novemberében történt meggyilkolása után a részvények minden idők egyik legjobb féléves futását produkálták” – mondta a szakértő, aki szerint az igazság az, hogy „egy szilárd gazdaság sok bűnt elvisel”.

Jay Hatfield, az Infrastructure Capital Management befektetési igazgatója szerint az S&P 500 valószínűleg 4200 pont körül talál majd támaszt, több mint 200 ponttal a pénteki zárószint alatt. Azt mondta, hogy egy kiéleződő konfliktus „még inkább megerősítheti azt a nézetet, hogy a Fed még lazább lesz, mint azt a piac jelenleg gondolja, mivel a háború még bizonytalanabbá tenné a kilátásokat.

Hirdetés

A Fed azonban agresszív maradhat, ha az olajárak tovább emelkednek. A nyersolaj már hétéves csúcsra emelkedett az ukrajnai aggodalmak hatására.

„Azáltal, hogy az energiaárak még magasabbra emelkednének, egy orosz invázió valószínűleg súlyosbítaná az inflációt, és megduplázná a nyomást a Fed-re, hogy emelje a kamatlábakat” – írta Bill Adams, a Comerica Bank vezető közgazdásza pénteki jegyzetében.

„A Fed szempontjából az orosz invázió és a magasabb energiaárak inflációs hatásai valószínűleg felülmúlnák a sokknak a globális növekedésre gyakorolt negatív hatásait” – véli Adams a Reuters szerint.

Pénteken a Brent nyersolaj határidős jegyzése 3,03 dollárral, azaz 3,3 százalékkal magasabb, 94,44 dolláron állapodott meg hordónként. Az amerikai West Texas Intermediate nyersolaj 3,22 dollárral, 3,6 százalékkal, hordónként 93,10 dollárra emelkedett.

napi.hu

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!