Európa

Már folyik az ukrán fegyveres erők ellentámadása, és a hadseregnek több terve is van

Hirdetés

„Nem helyes az ellentámadásról szűk értelemben beszélni”

 

Az ukrán csapatok már ellentámadást hajtanak végre a fronton, beleértve Bahmut védelmét is, a fegyveres erők parancsnokságának ugyanakkor több terve is van a területek megszállás alóli felszabadítására – jelentette be szerdán Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info.

A jelentés szerint Maljar az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Nem helyes az ellentámadásról szűk értelemben beszélni. Ez a fegyveres erők által jelenleg végrehajtott különféle akciók és intézkedések hatalmas komplexuma. Ez elsősorban az emberek felkészítése egy komplex akcióra: védekező és támadó jellegűekre, ezt együtt ellentámadásnak is nevezhetjük” – írta meg a karpatalaja.info.

A helyettes védelmi miniszter megjegyezte, hogy az ellentámadásra való felkészülés részeként a csapatoknak felszerelés-, élőerő-tartalékot kell képezniük, és számos műveleti lehetőséggel kell számolniuk. Mint kifejtette, a parancsnokságnak már több támadási terve is van, ezek közül egyet rövid időn belül és úgy választanak ki, hogy az ellenségnek ne legyen ideje felkészülni rá.

Hirdetés

A védelmi tárcavezető-helyettes hozzátette, hogy Bahmut védelme, valamint a front más területein folyó csaták ellentámadásnak tekinthetők. „Ma csapataink más irányokban is sikeresen tartóztatják fel az ellenséget, az offenzíva ugyanis az ellenség részéről négy fő irányban zajlik: Bahmut, Marjinka, Avgyijivka, Liman. Ott a fegyveres erőink aktív támadásokat hajtanak végre, és ezek is ellentámadások” – magyarázta Hanna Maljar.

NIF

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!