Itthon

Már ma délután bejelentheti lemondását Gyurcsány

Hirdetés

Rövidesen videóüzenetben fog beszédet tartani Gyurcsány Ferenc, és lehetséges, hogy ez jelenti majd a búcsúját a politikától.

Már az önmagában meglepő volt, hogy Gyurcsány Ferenc képes volt visszakapaszkodni a miniszterelnöki fiaskóját követően, ami gyakorlatilag tönkretette a politikai karrierjét. Legalábbis részben biztosan, mert a miniszterelnöki székre már aligha pályázhatna, és ezzel valószínűleg tisztában is van.

Létrehozta a DK-t, aminek elnöke, de a párt mélypontra került, köszönhetően a Tisza Párt felbukkanásának. Magyar Péter elemeire szedte a baloldalt, és rendkívül meggyengítette a DK-t, amit csak „kék Fidesznek” tart. Gyurcsány kategorikusan elutasítja ezt, tagadják, hogy a Fidesz pártja lennének, és sokkal inkább ellenük dolgoznak.

Lendvai Ildikó is azon a véleményen van, hogy eljött az idő, Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a posztjáról, miután vele a baloldal jövője kerülhet veszélybe. A HVG úgy tudja, videóüzenettel készül Gyurcsány, amit délután 2 órakor tesznek közzé, így lehetséges, hogy rövid időn belül bejelentheti a lemondását, vállalván a felelősséget.

„Úgy tudjuk, hogy miután a múlt héten a párt elnöksége hosszan értékelte a június 9-i választások eredményét, Gyurcsány most ebben a Facebook-videóban beszél a választási eredményekről, a DK, a baloldal és az ő személyes jövőjéről is – így kiderül az is, hogy lemond-e a pártelnöki posztról.” – írja a HVG.

Hirdetés

liner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!