EurópaVilág

Már van megállapodás arról, ki mit visz Ukrajnából a nagyhatalmak közül

Hirdetés

A háttérben már megszületett a megállapodás arról, ki mit visz Ukrajnából a nagyhatalmak közül – vélekedett a HírTV Háború Ukrajnában című műsorában Boros Imre.

A közgazdász szerint erről az érintett fél, tehát az ukránok nem tudnak, ők elhiszik, hogy fontos szereplői a játéknak.

Azzal kapcsolatban, hogy a minap felmerült: Ukrajna területekért cserébe csatlakozhatna a NATO-hoz, Boros úgy fogalmazott, a politikai tárgyalások során ritka az, „hogy valaki pacekba bemondja”, mit akar, jellemzőbb „a léggömberegetés”, amikor harmadrangú szereplőkkel mondatják el a forgatókönyvet. Szerinte ez történt akkor, amikor a fenti tervről egy NATO-tisztviselő nyilatkozott.

Boros szerint igenis van egy osztozkodási kényszer a javak fölött, amire kár lenne nem rámutatni.

Bogár László egyetértett a felvetéssel, hozzátette, hogy a háború körül több a színjáték, mint a valós mozgás. Eközben digitalizálódik a háború, szerinte az győz, akinek magasabb szintű a szabályozástechnológiája.

Hirdetés

Nagyjából egy év telik el még addig, amíg az amerikai elnökválasztási kampány üzemi hőfokra emelkedik, addig pedig eldől, hogy azzal az nyer, aki békét ígér, vagy az, aki a háborús tempót az egekig emeli – tette hozzá Bogár. Később „programozott kudarcnak” nevezte a háborút, amelynek célja, hogy mindkét fél részéről minél nagyobb veszteség halmozódjon fel.

A műsorban elhangzott az is: Ukrajna legértékesebb földterületeinek jelentős része már külföldi kézben van, elsősorban amerikai tulajdonban, de mostanra Kína is jelentős földterületeket szerzett meg magának. „Az ukrán agrobiznisszel kapcsolatban születnek meg a fontos háttérmegegyezések” – összegzett Bogár László.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!