Itthon

Mártír lett Erzsikéből, aki Putyinnal ölette volna meg Orbán Viktort

Hirdetés

Ahogy azt korábban megírtuk, a salgótarjáni képviselő botrányos kommentje,  miszerint Putyinnal öletné meg Orbán Viktort, kiverte a biztosítékot a a helyi Fideszeseknél. 

Az ügyet felkapta az országos média, Erzsikéből pillanatok alatt celeb lett. Sérelmének hangot is adott közösségi oldalán, ahová szép számban érkeztek a különböző kommentek mindkét oldalról.

Úgy tűnik az ügy végére pont került, miután Holczer elvtársnő hivatalos levélben értesítette Molnár Károly frakcióvezetőt lemondásáról (nyitóképünkön vele látható Erzsike).

Szegény Erzsikéből ezennel mártír lett, akit a csúnya Fideszesek kicsináltak.

Hirdetés

Az ügyre reagálva a Fidesz Kelet Nógrád az alábbi bejegyzést tette közzé:

 

KAPITULÁCIÓ mellébeszéléssel, rágalmazással, sírás-rívással, olyan posztkommunista módon.
Először is rögzítsük, hogy lemondott. Egy hetet vártunk rá, de végre bekövetkezett. Innentől kezdve ő nem közszereplő, akta lezárva.
Persze úgy mondott le, hogy lemondását megírva elé tolták. Itt írd alá és a párt, a te családod nem hagy magadra. Ahogy régen mondták, érdemei elismerése mellett menesztették, de a párt majd segít. (Kacsintás)
Fekete rájöhetett, hogy az ő jövőjével játszik a Molnár-Galló páros, ezért kitalálhatta, hogy úgy bolsevik módra zárják le az ügyet.
Molnár elvtárs, írasd alá az elvtársnővel ezt a nagyon komoly, könnyfakasztó lemondást, nyugtasd meg, hogy számítunk rá, a galád klerikális reakcióba pedig páros lábbal kéretik beleszállni.
Értettem, mondta Molnár, majd Gallóval együtt elkezdték a konspirációt.
Levél megírva, pipa. Elvtársnő berendelve, remegő kézzel aláfirkantva, pipa. Poszt a Facebookra, kirakva, pipa. Bérkommentelők, fizetett sajnálkozók beindítva, pipa.
Elvtársak! Bárhogy próbáljátok menteni a menthetőt, ez kapituláció a javából.
Először is azt javasolnánk, hogy próbáljátok pórázon tartani a fő mocskolódó oldalatokat a Tarjáni Fészket, mert az indulatok elszabadulásáért ez az oldal, az oda beirogató sokszor kamus profilok bunkó, emberi méltóságot sértő megjegyzései a felelősek. Hiszen ezt olvassák a ti szavazóitok, innen merítenek erőt, itt kapnak kedvet arra, hogy gyűlöletük komment formájában felszínre törjön. Ebbe a hibába esett a lemondott hölgy és még sokan mások.
Másodszor pedig erre a kis időre is inkább foglalkozzatok a város dolgaival, mert ha nem vennétek észre, innen menekülnek az emberek, boldogtalanok a polgárok, gőzerővel csúszik lefelé a megyeszékhely és botrányt botrányra halmoztok.
A kapitulációt ebben a helyzetben elfogadjuk!

 

Hirdetés

KAPITULÁCIÓ mellébeszéléssel, rágalmazással, sírás-rívással, olyan posztkommunista módon. Először is rögzítsük, hogy…

Posted by Fidesz Kelet-Nógrád on Thursday, March 14, 2019

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!