Európa

Medvegyev: Nem zárható ki az atomháború

Hirdetés

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kijelentette, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy kialakulhat olyan helyzet, amikor Oroszországot atomfegyver bevetésére kényszeríthetik, de senki sem akar atomháborút.

Az ukrajnai orosz katonai offenzíva február végi megindítása óta Moszkva és a Nyugat közötti kapcsolatok a modern történelem legalacsonyabb szintjére süllyedtek. Oroszország többször is figyelmeztette az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy a minél több Ukrajnába történő fegyverszállítás, közvetlen konfrontációval fenyeget Oroszország és a NATO között.

Medvegyev – aki jelenleg az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke – az Al Jazeerának adott interjújában azt mondta, hogy bár senkit sem akar megijeszteni, de “amikor az emberek azt mondják, hogy valami lehetetlen, az nem jelent jót”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a világ már egyszer szembesült a nukleáris fegyverek használatával, amit éppen az Egyesült Államok vetett be.

Medvegyev az orosz nukleáris doktrínára hivatkozva kijelentette, hogy Oroszország főparancsnoka (Putyin) több forgatókönyv esetén is elrendelhet atomcsapást – például ha Oroszországot vagy annak kritikus infrastruktúráját atomcsapás éri.

Majd hozzátette:

„ Más ok is lehet, például abban az esetben, ha Oroszországra ugyan hagyományos fegyverekkel mérnek csapást, de az olyan súlyú, hogy magát az állam létét veszélyezteti. Erről senkinek nem szabad megfeledkeznie”

– mondta Medvegyev.

Hirdetés

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!