Európa

Az ukrán pénzügyminiszter kevesli a nemzetközi támogatást

Hirdetés

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter pénteken sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Kijev egyelőre nem jutott elegendő nemzetközi forráshoz az Oroszország indította háború pusztításai miatt szükségessé vált, sürgős újjáépítést szolgáló, idei évre betervezett projektek finanszírozására.

A várt mintegy 12,5 milliárd euróból eddig mindössze 3,5 milliárd eurót bocsátottak rendelkezésre  – közölte pénteken a miniszter, a francia kormány küldöttével folytatott találkozójáról beszámolva.

Mint mondta, elsőbbséget élvez a gyors újjáépítés, mert ez szavatolja az ukrán lakosság biztos megélhetését biztonságos körülmények között és az ország gazdasági fellendülését. A legfontosabb teendők között említette meg a nélkülözhetetlen infrastruktúra, az energetikai hálózat és a lakóházak helyreállítását, valamint az aknamentesítést.

Marcsenko szerint Ukrajna csak a költségvetési hiány finanszírozására az idén mintegy

38 milliárd eurót vár a nemzetközi donoroktól.

A kijevi vezetés nyugati szövetségesei a katonai segélyek mellett pénzügyi támogatást is nyújtanak, hogy az ország fedezni tudja költségvetési kiadásait és az egyéb költségeket.

Hirdetés

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete, 2022. február 24. óta Kijev saját közlése szerint több mint 170 milliárd euró pénzügyi, katonai és humanitárius támogatásban részesült nemzetközi partnereitől. Az ukrán költségvetési kiadások túlnyomó részét külföldi finanszírozással fedezik.

mti

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!