Európa

Megbuktatta a svéd jobboldali párt a bevándorláspárti kormányfőt

Hirdetés

A Svéd Demokraták (SD) nevű radikális jobboldali párt benyújtott egy bizalmatlansági indítványt Stefan Löfven miniszterelnökkel szemben, amit a svéd parlament meg is szavazott.

A svéd törvények értelmében Löfvennek le kell mondania – megbízva a parlament elnökét egy új kormány megalakításának feladatával -, vagy előrehozott választást kezdeményezhet.

A szavazást követően Löfven újságíróknak leszögezte: az indítványt támogató pártok nem tudnak új kormányt alakítani. Hozzátette, hogy megbeszélést kezdeményez a többi párttal, és egy héten belül bejelenti további szándékait.

Az SD csütörtökön nyújtott be bizalmatlansági indítványt a miniszterelnök ellen, miután a Baloldali Párt is közölte: nem támogatja többé Löfven kormányát, mivel a kormányfő szerintük nem teljesítette a 48 órás ultimátumot az albérletekről szóló, vitatott törvénytervezettel kapcsolatban. A legnagyobb ellenzéki pártnak számító Mérsékelt Koalíciós Párt és a kereszténydemokraták korábban azt mondták, hogy támogatni fogják a Löfven elleni bizalmatlansági indítványt.

Löfven szociáldemokrata pártja kisebbségben kormányoz a zöldekkel együtt, eddig pedig a Baloldali Párt és két kisebb, jobbközép párt támogatását élvezte azóta, hogy több hónapnyi kemény tárgyalásokat követően ebben sikerült megállapodniuk egymással a 2018-as általános választásokat követően.

Ez az első eset Svédországban, hogy egy, az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány következtében a törvényhozás megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől.
A bevándorláspárti Löfven már évekkel ezelőtt azáltal tette Svédországot a liberálisok mintaállamává, hogy egyrészt a bevándorlók tömegét fogadta be az országba, mely azzal a következményekkel járt, hogy az utcákon a migránsok autókat gyújtogatnak, a közbiztonság meg odáig romlott hogy kerekesszékes hölgyet fenyegetnek meg kamerák előtt az utcán.
A svéd kormány már a koronavírus okozta válsághelyzetet se kezelte olyan jól, mint a magyar kormány. Kezdetben tagadták a vírus létezését, majd szándékosan bagatellizálták a komolyságát, majd később ébredtek csak rá a hibájukra. Szigorítaniuk kellett, mert annyi lett a fertőzött és a halott, ezzel pedig megbukott a balliberális média által körülrajongott svéd modell.
Olyannyira lett elegük a svédeknek országuk járványkezelésével, hogy már rendőri védelemre szorultak a Közegészségügyi Intézet dolgozói is.
Forrás: 888

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!