Európa

Megbüntettek egy magyar települést Erdélyben, mert magyar újságot jelentettek meg

Hirdetés

Gyergyóremetén a 6165 lakosból 46-an vallják magukat románnak, ám ők is kiválóan beszélnek magyarul, nem is igényeltek román kiadványokat.

Ennek ellenére jött a büntetés.

Az ítéletről a feljelentő Dan Tanasa blogger, a magyar feliratok és szimbólumok elleni pereskedéseiről elhíresült Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke számolt be a blogján csütörtökön. A kép formájában is bemutatott határozatból kiderül: a tanács 2000 lej (140 ezer forint) bírságot rótt ki a polgármesterre a község román nemzetiségű lakóinak a hátrányos megkülönböztetéséért. A blogger közlése szerint a diszkriminációellenes tanács Asztalos Csaba elnök ellenszavazatával döntött a bírság kiszabásáról.

Laczkó-Albert Elemér polgármester az MTI-nek elmondta: a 12 éve megjelenő Képes vagyok című helyi havilap elsősorban a falu kulturális híreit foglalja össze. Az önkormányzat által kiadott havilapot ezres példányszámban nyomtatják ki, és ingyen terjesztik a községben.

A 2011-es népszámlálás adatai szerint a 6165 lakost számláló székelyföldi nagyközség lakosságának a 99,2 százaléka vallotta magát magyarnak. A községben lakó 46 román nemzetiségű személy a lakosság 0,8 százalékát teszi ki. A polgármester elmondta, a község román lakosai is kiválóan beszélnek magyarul, és részükről nem merült fel az igény, hogy románul is megjelenjen a Képes vagyok havilap.

Laczkó-Albert Elemér kijelentette: azt tartja diszkriminációnak, hogy a magyar kiadvány miatt megbírságolták, majd hozzátette: a lap románra fordítása „nem életszerű”, és olyan erőfeszítést igényelne, ami meghaladja a lehetőségeiket. Ezért megtörténhet, hogy inkább megszüntetik a lapot, minthogy lefordítsák.

Hirdetés

A polgármester hozzátette: konzultál még arról, hogy megtámadja-e a határozatot a bíróságon.

„A poén kedvéért megtehetjük, de nem bízom abban, hogy más ítélet születnék ebben az ügyben, mint amihez szokva vagyunk a községháza felirat és székely zászlók esetében. Szimbolikus politizálásba kényszerítenek bele ahelyett, hogy érdemi dolgokkal foglalkoznánk” – nyilatkozta az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester.

Forrás:888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!