Tech

Megdöbbentő, ami kiderült: az autizmus kockázatát növeli ez a rovarirtó

Hirdetés

Korábbi tanulmányok már a DDT-t (diklór-difenil-triklóretán) és a PCB-ket (poliklórozott bifenilek) is összefüggésbe hozták a rák kockázatával, és azt sugallták, hogy a vegyi anyagok hatással lehetnek az agy fejlődésére és a gondolkodásra épülő funkciókra a gyermekkor elején.

Ezeknek a tanulmányoknak a többsége a szennyezett helyekhez való fizikai közelség alapján becsülte meg az alanyok kitettségének mértékét – olvasható a Nature.com tudományos portálon.

Az American Journal of Psychiatry című folyóiratban publikált mostani tanulmány készítői azonban a várandós nők vérében kimutatott DDT-szint alapján mutattak ki összefüggést, noha hangsúlyozzák, hogy eredményeik nem bizonyítják, hogy az autizmust a DDT okozná.

A kutatók az anyák PCB-knek való kitettségét is vizsgálták, ám ez esetben nem mutattak összefüggést az ugyancsak régen betiltott kémiai vegyületek és az autizmus között.

A nagy hatású rovarmérget már évtizedekkel ezelőtt betiltották, mivel felhalmozódik a szervezetben és károsítja a környezetet, ugyanakkor Afrikában olykor még ma is használják a szúnyogpopulációk irtásában.

Hirdetés

A New Yorki Columbia Egyetemen dolgozó Alan Brown és finn kollégái több mint egymillió olyan finn nő vérmintáinak elemzésére alapozták az eredményeiket, akik 1987 és 2005 között szültek.

A tanulmány szerint azoknak a várandós nőknek, akiknek a vérében magas volt a DDT egyik bomlástermékének (DDE) szintje, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel született autizmussal a gyermeke, mint azoknak a nőknek, akiknek vérében alacsony volt a DDE-szint. Annak valószínűsége pedig, hogy az autizmus értelmi fogyatékossággal együtt jelentkezik a gyermeknél, kétszer magasabb volt azon nők esetében, akiknél emelkedett DDE-szintet mértek.

A rágcsálókon végzett vizsgálatok is igazolták a vegyület káros hatásait

Brownnak két elmélete is van arra vonatkozóan, hogy a DDT miként növelheti az autizmus kockázatát.

A DDT-ről már korábban kimutatták, hogy alacsony születési súlyt és koraszülöttséget okozhat, amelyek ismert kockázati tényezői az autizmusnak. A DDT továbbá hozzákapcsolódik azokhoz a fehérjékhez, amelyek lehetővé teszik a sejtek számára a tesztoszteronra és egyéb hormonokra való válaszreakciót.

Hirdetés

Rágcsálókon végzett kutatások már kimutatták, hogy az ilyen fehérjékhez kapcsolódó vegyületek képesek károsítani a magzati agyfejlődést, különösen a hímeknél, ami azért fontos, mert a fiúknál gyakrabban mutatnak ki autizmust, mint a lányoknál.
OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!