Itthon

Megdöbbentő, ami kiszivárgott Zacher Gáborról – erre senki nem számított

Hirdetés

Zacher felajánlkozott a Honvédkórháznak.

Főnökséget nem, de heti egy éjszakai műszakot szívesen vállalna a Honvédkórházban az onnan augusztusban távozott Zacher Gábor. A Honvédkórház sürgősségi osztályának volt vezetője elmondta, nagyon jól van, egy egészségügyi magáncég orvosvezetőjeként dolgozik jelenleg, mellette pedig mentőzik – írja a napi.hu, az Index cikkére hivatkozva.

Zacher Gábor elmondta, három hete részállású kérelmet adott be a Honvédkórház sürgősségi osztályára, de még nem kapott választ a kérelmére. Augusztusban azért állt fel, mert az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. A minimum feltételek hatvan százalékát tudja az osztály teljesíteni.

A portál felidézi, egy szeptember 1-jén kapott anonim levélben azt írták: a Honvédkórház sürgősségi centruma „legkésőbb október első harmadának végére jelen személyi állománnyal, illetve műszerezettséggel működésképtelenné válik”. A levél szerint a távozókat nem tudják teljes mértékben pótolni, így gondot fog okozni az ügyeleti műszakok megszervezése, s a kényszerből oda vezényelt orvosok egy részének semmilyen sürgősségi gyakorlata nincsen.

https://maivilag.com/2018/09/nyilvanossagra-kerult-belsos-zacher-level-oktoberben-mukodeskeptelenne-valik-a-honvedkorhaz/

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!