Sport

Megdöbbentő, ami Shane Tusupról kiderült

Hirdetés

Semmibe veszi a Fővárosi Törvénszék ítéletét Shane Tusup, Hosszú Katinka egykori edzője és férje. Nem fizette meg a perköltségeket és bocsánatot sem kért – írja a Blikk.

Tusup korábbi kollégája, a skót Darren Ward becsületsértési pert nyert az amerikai edző ellen, ő azonban a márciusi ítélet óta nem fizette meg 135 ezer forintos perköltségeket, és a bocsánatkérés is elmaradt, amire a bíróság kötelezte.

„Kiábrándító, hogy ennyire kevés tiszteletet mutat a magyar jogrendszer iránt. A bíróság az én javamra döntött, Tusupnak meg kellett volna térítenie az ügy miatti perköltségemet, s arra is kötelezték, hogy írásban kérjen tőlem bocsánatot. Ezt nem tette meg az előírt, május 9-i határidőig. A törvényes képviselőm írásban kereste az ügyvédjét, de még nem kaptunk választ” – mondta a lapnak Ward.

Tusup tavaly a debreceni országos bajnokságon fenyegette és lökte meg Wardot a medence mellett. Azért akadt ki Hosszú Katinka férje, mert a skót nem nevezte be a férfi váltót a versenyre. Tusup őrjöngését rengetegen hallották, a versenyt le is kellett állítani miatta. Az Iron Aquatics (Hosszú és Tusup úszóiskolája) később meg is vált Wardtól.

Ha Tusup továbbra sem teljesíti, amit kiszabott a bíróság, akkor végrehajtást indíthatnak ellene. Ilyenkor a tartozását megpróbálják levonni a fizetéséből. 

Hirdetés

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!