Itthon

Megdöbbentő, amit Hiller István mondott, erre senki nem számított

Hirdetés

Tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek, a baloldalnak az áprilisi országgyűlési választás eredménye – mondta Hiller István az MTI-nek szombaton. Az MSZP választmányának elnöke a testület szombati ülése után azt is említette, hogy jelenleg öten pályáznak a szocialista elnökjelöltségére, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki posztért.

Hiller István szerint az áprilisi választás értékelése után állapította meg, hogy „tragikus vereség” volt az április választás, de ellentétben Lengyelországgal „nem halálos csapás a baloldalra”. Az MSZP megőrizte parlamenti helyét és fenntartja a frakciószövetséget a Párbeszéddel, így folytatják a munkát, aminek egy része a vidéki  szervezetek újraépítésének kell lennie.

Hiller szerint jelenleg Bródy Gábor, az MSZP választmányának tagja, Kunhalmi Ágnes volt budapesti pártelnök, Mesterházy Attila volt pártelnök, Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő és Tóth Bertalan frakcióvezető tervezi, hogy indul a június 17-i tisztújító kongresszuson az elnökségért.

A leköszönő elnök döntését azzal indokolta, hogy

az általa kidolgozott baloldali programról alig volt szó a kampány során.

Forrás: index

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!