Kultúra

Megdöbbentő részletek derültek ki Hajdú Péter éttermének gyújtogatójáról

Hirdetés

Több bakit is véthettek a gyújtogatók, akik július 27-én éjszaka megpróbálták felégetni Hajdú Péter törökbálinti éttermét, a Like Bisztrót 

A titokzatos támadók szerencsétlenkedése arra utal, nem profi bűnözőkről lehet szó, ám egyelőre tart a nyomozás, mert az elkövetők még nem kerültek rendőrkézre.

Mint azt egy, a neve elhallgatását kérő forrás elárulta, az elkövetőket felvették a Like biztonsági kamerái, a felvételeket a nyomozók vizsgálják. Ezeken a képkockákon látszódhat, hogy miután a gyújtogató fellocsolta a talajt valamilyen gyúlékony anyaggal, lehajolt, hogy belobbantsa azt, és a felcsapó tűztől a haja is lángra kapott.Ráadásul – mivel benne állt a folyadékban – a cipője is meggyulladt. Ezután menekült az elkövető vissza a bisztró mellett várakozó autóhoz, amellyel elhajtott – vagy elhajtottak, amennyiben társa is volt. Könnyen tragédia is történhetett volna, mivel a támadó a tüzet alig harminc méterre egy gázpalacktól gyújtotta meg. Ha azt elérik a lángok és felrobban, sokkal nagyobb is lehetett volna a kár – amelyet  közel egymillió forintra becsülnek –, ám szerencsére az éjszakai heves esőzések elfojtották a lángokat, mielőtt átterjedtek volna az épületre.

Az ügy állásáról a rendőrség rendkívül szűkszavúan nyilatkozott:

„Az ismeretlen tettes ellen indított nyomozás folyamatban van. Az üggyel összefüggésben egyéb tájékoztatást az eljárás jelenlegi szakaszában nem kívánunk adni” – közölte  a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Hirdetés

Az étterem tulajdonosa, Hajdú Péter sem mondhatott egyebet.

– A rendőrség kérésére nem nyilatkozhatok az ügyben, szeretném is tartani magam ehhez.

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!