EurópaVilág

Von der Leyen megfenyegette Kínát

Hirdetés

Az Európai Unió keményebb fellépést ígér Kínával szemben, ha az továbbra is támogatja Oroszországot a szankciók kikerülésében, valamint felborítja a két fél közötti külkereskedelmi egyensúlyt. Ursula von der Leyen szerint az EU-nak megvannak a szükséges eszközei a válaszlépésre – természetesen a szankciókra gondolt.

Bár az Európai Unió vezetői csütörtökön eredetileg azért találkoznak Hszi Csin-ping kínai elnökkel, hogy megpróbálják enyhíteni a két fél közötti feszültséget, Ursula von der Leyen már az utazás előtt megfenyegette tárgyalópartnereit.

Az Európai Bizottság elnöke – aki Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével utazik a kétnapos pekingi eseményre – figyelmeztette a kínaiakat: megvan az EU eszköze arra az esetre, ha partnere továbbra is megkerüli a szankciókat.

Politico úgy tudja, ha Kína nem hajlandó betartani az Oroszországgal szemben létrehozott játékszabályokat, akkor az EU akár 13 kínai vállalattal szemben is kiszabhat szankciókat.

Arról már több bizonyítékot is találtak, hogy Kína – nem törődve az EU szankcióival – olyan európai csúcstechnológiát ad el az oroszoknak, amire szüksége van Vlagyimir Putyinéknak a fegyverek üzemeltetéséhez.

Hirdetés

„Az Európai Unió hosszú távon nem fogja eltűrni a kereskedelem egyensúlytalanságát sem” – utalt von der Leyen arra a tényre, hogy a kínai export az EU irányába immár háromszor nagyobb, mint fordítva, azaz három konténerből kettő üresen megy vissza keletre. Az EB első embere azt pedig már többször is elmondta a kínai elnöknek – akivel 2019 után találkozik először személyesen –, hogy az elektromos járművek gyártásához adott állami támogatások ellehetetlenítik az európai autógyárak működését, amit az EU vezetői ugyancsak nem fognak hagyni.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!