Itthon

Megint a nyugdíjasokat gyalázza a Jobbik

Hirdetés

Az elhíresült „szájukon szennyvíz folyik…”, vagy a „csirkefarhát-kommandó” ügyek után újra a nyugdíjasokba törli a lábát a Jobbik, ezúttal a Capitoliumnál történtek ürügyén. Az önmagában is taszító eset ugyanakkor rávilágít a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás „hitelességére”. Jakab Péter a napokban ugyanis még arról beszélt, hogy ha hatalomra kerülnek, megteremtik a társadalmi békét, betemetik az árkokat, egyesítik a nemzetet.

Agresszív, vicsorgó nyugdíjasok Orbán Viktor hívei – erre utal a Jobbik közösségi oldalán napokban közzétett montázs. A Jakab Péter vezette, immár hivatalosan is Gyurcsány Ferenc szövetségesésévé lett párt most éppen a Capitoliumnál történtek ürügyén törölte bele a lábát a nyugdíjasokba. Gyurcsányhoz, illetve Dobrev Klárához hasonlóan posztjában a Jobbik is azt fejtegette, hogy nem a bal, hanem a jobboldalra jellemző az erőszak. „A valóságban tehát a Trump-sámánok sokkal inkább azokra a békemenetnek csúfolt tömeghőbörgésen bemutatkozó megvezetett Orbán-hívőkre hasonlítanak, akik feltehetően 2022-ben – Orbán bukása után – ugyanúgy törnének be a Parlamentbe, mint az amerikai populista cimbora felhecceltjei” – írta a Jobbik a nyugdíjasokat gyalázó bejegyzésében. (Amelyben eredetileg rövid ö-vel írták a hőbörgés szót).

A Jobbik szerint a „Trump sámán” fickó megfeleltethető a dühös arckifejezésű, nyugdíjaskorú hölggyel, aki szerintük „Orbán híve”. Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom/Facebook.

A jobbikos kommentelők beszálltak a „játékba”, íme néhány megfejtés: „Cím javaslat a képnek: állatbőrbe bújt ember, emberbőrbe bújt állat”; „Mikor végtelenül ostoba lelki sérültek csapnak egy jó murit”; „Esztelenek: a kerge birkák elszabadulnak”; „Így néznek ki az emberállatok”; „FELHERGELT ÁLLATOK!!!”; „Ketreceket! Már ön- és közveszélyesek így is!”.

Hirdetés

Emlékezetes: nem ez az első eset, hogy a Jobbik durván nekiment az idős korosztálynak. A korábbi elnök, Vona Gábor például úgy jellemezte őket, hogy „szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”, illetve „magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját”.

A Jobbik korábbi alelnöke, Z. Kárpát Dániel, illetve a párthoz tartozó Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Silhavy Máté pedig nemes egyszerűséggel ”far-hát kommandóként„ emlegette a nyugdíjasokat.

A mostani, önmagában is taszító eset ugyanakkor rávilágít a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás „hitelességére”.

Jakab Péter a napokban ugyanis még arról beszélt, hogy ha hatalomra kerülnek, megteremtik a társadalmi békét, betemetik az árkokat, egyesítik a nemzetet. Jakab Péter hitelességét jól jellemzi az is, hogy a teljes baloldali összeborulásról tavaly februárban még úgy fogalmazott, hogy „van egy kormánypárti cukrászda, meg egy ellenzéki cukrászda. A kormánypártiban már tíz éve a narancsos tortát sütik, megszokták az emberek, aki bemegy, azt eszi meg. Az ellenzéki cukrászdában az egyik cukrászmester, Gyurcsány Ferenc azt mondta, legyen egy nagy, összellenzéki torta, amelyben a DK a mazsola. A mazsola az egyik legmegosztóbb élelmiszer, én ki nem állhatom. Sokan azt mondják, ha csak mazsolás torta van, inkább elmennek a piacra almáért. De az nem megengedhető, hogy ne engedjünk be minden kormánykritikus szavazót, és az sem, hogy lenyomjuk a torkukon a mazsolás tortát. Az a megoldás, hogy a Jakab pékmester süt egy másik tortát, amiben nincs mazsola”.

Ehhez képest a Jobbik decemberben bejelentette, hogy csatlakozik a Gyurcsány Ferenc által megálmodott közös baloldali listához.

Hirdetés

Arról, hogy vajon a jobb-, vagy a baloldalra jellemző-e az erőszak itt, illetve itt olvashat.

Forrás: magyar nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!