Európa

Megint dőzsölhetnek a migrik Ausztriában

Hirdetés

Eckart Ratz, az osztrák átmeneti kormány szerdán beiktatott belügyminisztere visszavonta az elődje, a szabadságpárti (FPÖ) Herbert Kickl által – röviddel leváltása előtt – kiadott rendeletét a menedékkérők közhasznú munkáért járó órabérének legfeljebb 1,50 euróra történő csökkentéséről – közölte a belügyminisztérium csütörtök esti közleményében.

A közlemény szerint az intézkedés visszamenőleg érvényes.

Kickl a belpolitikai válságot kirobbantó és az osztrák kormánykoalíció felbomlását előidéző „ibizai videofilm” nyilvánosságra hozatala után, péntek este adta ki az órabér csökkentésére vonatkozó rendeletet.

A csütörtöki belügyminisztériumi közlemény szerint visszavonják az összes „politikai döntést”, beleértve a személyi döntéseket, melyeket az “ibizai videofilm” megjelenése után az előző tárcavezetés hozott.

A belügyminisztérium egyidejűleg hangsúlyozta, hogy ez nem vonatkozik az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormányzása alatt hozott döntésekre, azok továbbra is változatlanul érvényben maradnak.

Hirdetés

Kickl még márciusban bejelentett szándékát az órabér csökkentésére a kilenc osztrák tartomány közül nyolc bírálta, arra hivatkozva, hogy az intézkedés elveszi a menedékkérők kedvét a közhasznú munkától, és ezzel együtt az esélyük is csökken a német nyelv elsajátítására és a munkaerőpiacra történő bevonásukra.

Kickl arra hivatkozott, hogy a menedékkérők helyenként túlságosan magas órabért kapnak – esetenként akár 5 eurónál is többet – , és vannak köztük olyanok, akik többet keresnek, mint a katonai vagy civil szolgálatot végző osztrák állampolgárok.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!