GazdaságItthon

Megjött Moszkva válasza arra, hogy Magyar Péterék leválnának az orosz gázról

A leválást Orbán Anita külügyminiszter dobta be ismét, immár konkrét időpontot is megjelölve. A lépést az ukránok ünneplik, de Moszkva sem hagyta figyelmen kívül, csütörtökön megérkezett a Kreml válasza is.

A Kreml hátba szúrásaként ünnepelte az ukrán sajtó Orbán Anita Telexnek adott interjúját, amelyben a külügyminiszter arról beszélt, hogy az uniós direktívának megfelelően 2027 őszén kivezetnék Magyarországról az orosz földgázt.

A magyar kormány a tervek szerint az így kieső forrást LNG-terminálokból pótolná, például Horvátországból, Görögországból, vagy akár lengyel és litván forrásokból is.

De azt is megemlítette, hogy a Mol már dolgozik azon, hogy átállítsa finomítóit nem orosz eredetű kőolajra is, amely a horvát oldalról, a JANAF-on keresztül érkezhetne.

Az interjú tegnap elsősorban az ukrán sajtóban futott, de csütörtökre megérkezett Moszkvából is a reagálás a külügyminiszter szavaira. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség megkereste Jevgenyij Sztanyiszalvovot, Oroszország budapesti nagykövetét, aki egyértelmű választ adott.

Mint fogalmazott:

Oroszország tiszteletben tartja Magyarország döntését, hogy saját maga döntsön energiapolitikájáról, de egyben elvárja, hogy azt saját érdekei szerint alakítsa, nem pedig brüsszeli politikai direktívák mentén.

Az orosz portál felidézte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szeptemberi szavait is, amikor szintén arról beszélt, hogy Budapest kész végrehajtani az uniós kérést és 2027 októberére átállni alternatív energiaforrásokra.

A budapesti orosz diplomata arra is emlékeztetett, hogy Magyarországnak jelenleg is érvényben lévő, hosszú távú szerződései vannak Oroszországgal, amely a gázszállítások esetében egészen 2036-ig szólnak.

Ezek idő előtti felmondása pedig súlyos pénzügyi következményekkel járhat Magyarország számára.

Sztanyiszlavov hozzátette: ezen felül Magyarországnak jelentős összegeket kell költenie az átállásra más forrásokra, mind a beszerzések, mind a logisztika esetében, amely szintén nem valószínű, hogy árcsökkentést hozna Budapestnek.

});
loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!