Európa

Megjöttek a jelek: a britek lábon lőtték magukat

Hirdetés

Az Egyesült Királyság gazdasága 2012 óta először zsugorodik. Ennek pedig a Brexit az oka – véli cikkében a Privát bankár.

A vállalatok nem mernek beruházni, de már a készletfelhalmozást is abbahagyták. Az angol font nagyokat esik, a tőzsdeindex még viszonylag tartja magát.

A brit gazdaság az év második negyedévében hat és fél év óta először visszaesést szenvedett el. Elsősorban azért, mert a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok súlyosan nehezedtek az üzleti beruházási kedvre – derült ki a pénteken közzétett adatokból.

A 2012. negyedik negyedéve óta nem tapasztalt visszaesés váratlan volt. A legtöbb közgazdász úgy gondolta, hogy a gazdaság stagnálni fog. A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint a visszaesés “akkor jött, amikor az Egyesült Királyság az Európai Unióból való eredeti, március végére tervezett kilépésének dátuma körüli bizonytalanság fokozódott”.

Mint ismeretes, a Brexitnek a korábbi tervek szerint március 29-én kellett volna megtörténnie, de hosszú huzavonák után a brit Parlament nyomására végül október végére halasztották. A Marketwatch szerint a hosszabbítás iránti kérelem előtt sok cég készleteket halmozott fel, pufferként, hogy megkönnyítse a termelést, ha Nagy-Britannia március 29-én megállapodás nélkül válna ki az EU-ból.

Hirdetés

Ez akkor a gazdasági aktivitás 0,5%-os növekedését okozta az első negyedévben. Azóta azonban a vállalatok abbahagyták a készletek felhalmozását, ami súlyosan nehezedik a növekedésre. A csalódást okozó szám vélhetően riasztást ad majd le az országban, jelzi, hogy a Brexit körüli bizonytalanság a vártnál jobban sújtja a brit gazdaságot.

Az üzleti célú beruházások történelmileg alacsony szinten vannak azóta, hogy az ország 2016 júniusában az EU-ból való kilépésről szavazott. A második negyedévben azonban még tovább gyengültek, az év első három hónapjában tapasztalható szerény növekedés után fél százalékkal csökkentek.

Theresa May utóda, Boris Johnson miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy a Brexit dátuma ne tolódjon tovább, és hogy Nagy-Britannia elhagyja az EU-t Halloweenkor. Ha törik, ha szakad.

Ez félelmeket okoz a tőkepiacokon, különösen a devizapiacon. Ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül hagyja el az EU-t, az vámtarifákat és egyéb korlátozásokat jelentene a kereskedelemben.

E bizonytalanságok mellett a Bank of England a múlt héten figyelmeztetett: nagy az esély arra, Nagy-Britannia 2020 elején recesszióba süllyed. Még akkor is, ha a Brexit zökkenőmentes lesz.

Hirdetés

A font ma ismét lefelé csúszott, az euró/font árfolyam 0,8 százalékkal ment fel. Az FTSE 100 tőzsdeindex “csak” 0,4 százalékkal esett, de ez euróban – a fontgyengüléssel összeadva – már 1,2 százalék. A többi európai tőzsdeindex többsége is nagyjából ennyit süllyedt ma. Hosszabb távon az látszik, hogy a brit részvények viszonylag tartják magukat. Az FTSE 100 index öt százalékot esett egy év alatt – miközben a német DAX index hatot. A font viszont már a Brexit-szavazás előtt elkezdet gyengülni, és ez azóta csak fokozódott. (A grafikonon a magasabb értékek gyengébb fontot jelentenek az euróhoz képest.) Most a brit fizetőeszköz 2017 közepe óta nem látott alacsony szinten van.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!