Itthon

Meglepő fordulat VV Fanni ügyében – jelzett a hazugságvizsgáló

Hirdetés

A volt védő elmondta, mi történt.

Nyolc hónapja van előzetes letartóztatásban B. László, akit VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítanak. A lány holtteste azóta sem került elő, pedig minden jel arra mutat, hogy hullámsírba került.

A gyanúsított kitartóan állítja, hogy nem gyilkos.

Azt mondja, valóban egy autóba tuszkolta az ájult Fannit, ám nem sokkal később átadta őt két másik férfinak. Fanni földi maradványait egyelőre sem a szalkszentmártoni bányatavakban, sem a Dunában nem találták.

Hazugságvizsgálatnak is alávetették a gyanúsítottat. Dr. Brodmann Péter, B. László korábbi védője a Borsnak elmondta: a hazugságvizsgáló valóban bejelzett bizonyos kérdéseknél, olyanoknál is, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az ügyhöz, ám úgy véli meglehetősen furcsa, hogy a hazugságvizsgálat négy órán keresztül zajlott, és ötször újrakezdték a meghallgatást. Az ötödik nekifutás után a rendőrök sikeresnek értékelték a vizsgálatot. A poligráf minden esetben a „Vízben van Fanni holtteste?” – kérdésnél jelzett legerősebben.

Hirdetés

A keresőknek egyre nehezebb lesz a dolguk, hiszen a test immár nyolc hónapja lehet a vízben, amely rettenetesen nehézzé teszi az azonosítást.

Forrás: life.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!