Világ

Megnevezték a Trump-Zelenszkij beszélgetés kiszivárogtatóját

Hirdetés

A Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök közötti júliusi telefonbeszélgetésről szóló információk névtelenségbe burkolózó kiszivárogtatóját több mint negyedmillió dollárral támogatták névtelen adományozók az interneten – tudatta egy szintén névtelenségbe burkolózó személy, akinek állításait a Fox televízió és a The Wall Street Journal idézte helyi idő szerint kedden este.

A bejelentő szerint a kiszivárogtató szövetségi törvényt sérthetett meg, mert ő maga sürgette a GoFundMe internetes portálon keresztül a pénzadományokat. A panaszt a bejelentő még a múlt héten tette meg a hírszerzői közösség főellenőrénél, de az információ erről csak kedden este került nyilvánosságra.

A bejelentő azért a hírszerzői közösség főellenőrjéhez fordult, mert a kiszivárogtató ugyan névtelenségbe burkolózik, de az amerikai sajtóban és a washingtoni politikai berkekben már beazonosították: szinte bizonyosan Eric Ciaramelláról, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik elemzőjéről van szó.

Kedden egyébként először fordult elő, hogy egy kongresszusi tag nyilvánosan is megnevezte őt. Dan Bishop republikánus képviselő ráadásul nemcsak megnevezte Ciaramellát, hanem közölte: nem jó szándékú kiszivárogtatóról van szó, ezért nem érdemli meg a névtelenséget. Bishop szerint Ciaramella a mélyállam egyik képviselője, akinek okvetlenül tanúskodnia kell a képviselőházban.

Mélyállamnak az amerikai közbeszédben azt a vélelmezett hálózatot nevezik, amely többnyire Barack Obama volt elnök munkatársaiból és befolyásos demokrata párti személyiségekből áll, és a feltételezések szerint azon munkálkodik, hogy nehezítse a jelenlegi kormányzat munkáját.

Hirdetés

A Fox televízió kedden este megszólaltatta Ciaramella ügyvédjét, aki azt hangoztatta: kliensének pénzgyűjtő akciója törvényes volt.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!