Világ

Megöltek egy újabb újságírót munka közben

Hirdetés

A mostani áldozat már a harmadik újságíró, akit az utóbbi egy hónapban megöltek.

Agyonlőttek hétfőn egy újságírót a Mexikó középső részén található Salamanca városában munka közben – közölte kedden az El Salmantino helyi hírportál, amelynek az áldozat, Israel Vázquez dolgozott. Ő már a harmadik újságíró, akit az utóbbi egy hónapban megöltek. Az El Salmantino szerint Vázquez éppen egy tudósításon dolgozott, amikor lelőtték.

Az El Sol de México című helyi lap úgy tudja, a 31 éves újságíró a rendőrség előtt érkezett egy bűncselekmény helyszínére, egy feldarabolt holttestről szóló jelentés nyomán. A lap szerint a tettesek még a helyszínen voltak, és kirángatták a hírportál jelzésével ellátott kocsijából, majd lelőtték.

Mexikó, ahol naponta átlagosan száz gyilkosságot követnek el, a világ egyik legveszélyesebb országa a sajtóban dolgozók számára. Az egyik országos jogvédő szervezet szerint 2000 óta több mint 160 újságírót öltek meg – írja az MTI.

Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerint tavaly 12 újságíró halt erőszakos halált Mexikóban. Idén már legalább nyolc újságírót öltek meg az országban, és a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű jogvédő szervezet szerint közülük legalább négyet a munkájuk miatt.

Hirdetés

Salamancában különböző bűnszervezetek versengenek egymással befolyásuk növeléséért, nem ritkák az egymás közti leszámolások sem.

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!