Európa

Megpróbálták Putyint megölni

Hirdetés

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint az eset két hónapja történhetett, de nem Ukrajna, hanem feltehetően orosz belső körök szervezhették meg a merényletet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök túlélt egy merényletet, amelyet nem sokkal Ukrajna megszállása után követtek el ellene– közölte az ukrán katonai hírszerzés vezető tisztviselője.

Kyrylo Budanov az Ukrayinska Pravda című ukrán lapnak elmondta, hogy márciusban „kísérlet történt Putyin meggyilkolására – írja a Business Insider.

Budanov azt mondta: „Putyint megpróbálták meggyilkolni. Még a Kaukázus képviselői is megtámadták, állítólag, nem is olyan régen.

Ez nem volt nyilvános információ. A próbálkozás teljesen sikertelen volt, de megtörtént, körülbelül 2 hónapja.

Nem lett hír a dologból, de megtörtént.

A lap szerint Budanov többször is ellenőrizetlen információkat terjesztett Putyin fenyegetéseiről, és nem szolgáltatott bizonyítékot legutóbbi állításának alátámasztására sem. Körülbelül egy héttel ezelőtt azt állította, hogy Putyin egészségi állapota hanyatlóban van. A Sky Newsnak adott interjújában azt mondta, hogy az év végére vezetőváltásra számít.

Hirdetés

Arra is kitértek, hogy mivel Budanov a „Kaukázus képviselőire” hivatkozott, úgy tűnt, hogy nem Ukrajna áll a támadás mögött. Az ukrán hatóságok azt mondták, hogy nem ők álltak a merénylet mögött, azt orosz belső körök szervezhették meg.

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!