Itthon

Megrázó hír érkezett: meghalt a szolnoki horrorbaleset után kómába esett mentőápoló

Hirdetés

Meghalt a kórházban az a 44 éves, törökszentmiklósi mentőápoló, aki még június végén szenvedett súlyos sérüléseket egy mentőautó frontális ütközésekor Szolnokon, így háromra nőtt a baleset halálos áldozatainak száma – közölte Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje kedden az MTI-vel.

Június 27-én este egy megkülönböztető jelzését használó mentőautó frontálisan ütközött egy utasokat szállító autóbusszal Szolnokon. Az esetkocsi vezetője és a beteg a helyszínen meghalt, a mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. Az autóbuszon utazók közül egy ember súlyos sérüléseket szenvedett, mintegy húszan könnyebben sérültek meg.

A mentőápoló szinte az egész testét érintően megsérült, több csontja eltört, koponyatörést is szenvedett. Több szakterület bevonásával műtötték meg.

Kardos József elmondta: a mentőápoló már több hónapja kómában feküdt, november elején azonban a szervezete végleg feladta a küzdelmet.

A szintén súlyos sérüléseket szenvedett mentőtiszt állapota viszont javul, pár hónap múlva talán már dolgozni is tud – közölte.

Hirdetés

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított eljárást, de a nyomozást a sofőr halála miatt megszüntette.

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!