Itthon

Megrázó: így emlékeznek a meggyilkolt rendőrről

Hirdetés

Nagyon sokan érezték úgy, hogy egy gyertyagyújtással, egy főhajtással kell kifejezniük gyászukat, tiszteletüket a meggyilkolt rendőrért tartott megemlékezésen.

Valószínűleg nincs is olyan ember Magyarországon, aki ne hallott volna arról a szörnyű tragédiáról, ami Budapesten, egyébként annak egy jó nevű kerületében történt, ahol egy rendőri intézkedésben olyan sérüléseket szerzett egy zsaru, hogy a kórházba szállítása után életét vesztette. A csaknem 30 éves egyenruhás halála sokakat megérintett és kijelenthető, hogy az egész országot megrendítette. 

Baumann Pétert azóta a rendőrség hősi hallottjának nyilvánította a belügyminiszter, Pintér Sándor.

Fotó: Bors – Rendőrök, mentősök, és egyéb társszervek munkatársai, illetve számos civil is megjelent a megemlékezésen

Pétert a barátai, ismerősei egy mindig jókedélyű embernek ismerték, aki január 12-én is vidáman indult munkába. Azt, hogy ez lesz az utolsó ilyen az életében senki sem tudta. Egy őrjöngő ember miatt riasztották a fiatalt és két társát egy XI. kerületi lakáshoz, ahol a megvadult férfi halálosan megsebesítette Pétert és megsebezte kollégáit is. A késelőt elfogták, és a fiatal rendőr tragédiája futótűzként terjedt el az országban. Újbudán, ahol Péter szolgálatot teljesített január 13-án este, a kerületi rendőrkapitányság előtt megemlékezést tartottak, ahol bárki leróhatta a kegyeletét. A rendőr kollégák mellett, mentősök, egyéb szervezetek munkatársai és sok civil, helyi és más kerületből érkező lakos is úgy gondolta, hogy neki ott a helye.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!