Itthon

Megrohamoztak a rendőrök egy budapesti hotelt – hihetetlen, mire bukkantak

Hirdetés

Elfogtak a rendőrök egy brazil férfit, aki kilencven kokainkapszulát nyelt le, és csempészett Magyarországra Dél-Amerikából – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján.

A közleményben azt írták, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül ötvenmillió forint.

A nyomozás eddigi adatai szerint a húszéves férfi csütörtökön nyelte le a kapszulákat, mielőtt Sao Paulóban felszállt egy repülőre. A gyanús férfiról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága értesítette a budapesti rendőröket, akik a férfit péntek délelőtt egy pestszentlőrinci hotelben vonták intézkedés alá. A szoba átkutatásakor ötven, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyaggal teli kapszulát találtak, ezért elfogták, és mivel azt mondta, hogy több kapszulát is lenyelt, kórházba szállították – tették hozzá.

A CT-vizsgálat után a férfi testéből további kapszulák kerültek elő, amelyekről az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy kokaint tartalmaznak.

A nyomozók a férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

Hirdetés

Forrás: police.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!