Európa

Megszavazta a Trianon-törvényt a román szenátus

Hirdetés

Változatlan formában ismét megszavazta szerdán a Klaus Johannis államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt a román szenátus. A jogszabály ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a Magyarországot területe kétharmadától megfosztó, első világháborút lezáró békeszerződés évfordulóját. Johannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet.

A szenátus szerdán a szociáldemokrata többség 76 szavazatával (52 ellenében) az elnök érveit elutasítva eredeti formájában küldte tovább a tervezetet a végső döntés meghozatalában illetékes képviselőháznak.

Ezúttal nemcsak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenezte a Trianon-törvény ismételt elfogadását, hanem az államfő volt pártja, a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség is.

 

A törvénytervezet nem változtat azon a tényen, hogy miközben Trianon napja a romániai magyarság számára szomorú emlék, a román nemzet számára érthetően öröm… – idézte Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátorának szenátusi felszólalását az erdélyi Maszol hírportál.

Hirdetés

A frakció nevében felszólaló frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta:

„A többség mindig felelős a kisebbségekért, ahogyan a parlamentnek is felelőssége olyan törvényeket alkotni, amelyek a társadalom jólétét szolgálják. Hagyjuk tehát a történelmet a történészekre, hasznosabb lenne olyan tervezetekről tárgyalni, amelyekkel az emberek életét jobbá tehetjük, és amelyekkel a két közösség, a kisebbség és a többség közötti párbeszédet előmozdíthatjuk.” Fejér arra intette a szenátus plénumát, hogy az etnikai feszültségeket keltő kezdeményezések helyett megoldásokat kell keresni az egészségügyi, gazdasági, oktatásügyi problémákra.

 

Magyar Nemzet nyomán

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!