Európa

Megszólalt Macron a fehérorosz eseményekről – kiderült melyik oldalon áll

Hirdetés

Az Európai Uniónak továbbra is aktívan támogatnia kell azt a több százezer embert, aki békésen tüntet Fehéroroszországban jogai, szabadsága és szuverenitása tiszteletben tartásáért – jelentette ki egy vasárnap esti Twitteren Emmanuel Macron francia elnök.

Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter pedig a Bildnek adott interjúban népe támogatását elvesztő diktátornak nevezte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt.

„Meggyőződésem, hogy ennek az elnöknek már nincs semmilyen legitimitása, különben nem kormányozna ilyen hihetetlen és kegyetlen erővel” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miként lehet elkerülni Oroszország intervencióját a fehéroroszországi válságba, Scholz óva intette Moszkvát attól, hogy beavatkozzon Lukasenka hatalmának fenntartása érdekében.

Azt mondta: A katonai beavatkozás idegen államokban elfogadhatatlan, és ellentmond minden szabálynak, amelyet megszabtunk magunknak a nemzetközi jogban.

Hirdetés

Lukasenka egy vasárnapi minszki gyűlésen kijelentette: nem hajlandó külföldi parancsra új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha ezt várják tőle az emberek. Előtte Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetésükben biztosította Lukasenkát arról, hogy Moszkva szükség esetén kész katonai segítséget nyújtani neki.

Délután folytatódott a rezsim elleni tüntetés a fővárosban, egyes becslések szerint akár 200 ezren is lehettek a demonstrálók.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy szankciókat készítenek elő azon fehérorosz vezetők ellen, akik a tüntetőkkel szembeni erőszakért, illetve az elnökválasztás eredményének meghamisításáért felelősek.

 

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!