Tech

Megtalálta a földönkívüliek létezésére a bizonyítékot, de a NASA eltitkolja – állítja egy brit asztrobiológus

Hirdetés

Történt ugyanis, hogy a Curiosity marsjáró a Gale-kráterben lőtt néhány fotót, ezeket az amerikai űrhivatal nemrég meg is mutatta nekünk. Ezeknek főként azért volt hírértékük, mert a rajtuk lévő kőzetek segítségével talán megállapíthatjuk, hogy mikor tűnt el a a vörös bolygóról a víz.

Az asztrobiológia a lehetséges első benyomások ellenére nem valami légből kapott áltudomány: hívják még exobiológiának is, mely a csillagászat, a biológia és a geológia azon területeit foglalja magába, amelyek a földön kívüli élet eredetét, lehetőségeit, evolúcióját, valamint a földi élet esetleges földön kívüli eredetét vizsgálják.

A brit asztrobiológus viszont úgy véli, hogy nem pont az van a képen, amit a NASA el akar hitetni velünk. Ő viszont a felvételeken nyomfosszíliákat vélt felfedezni, amelyek ugye az élőlények megkövült nyomait őrzik – ezek lehetnek lenyomatok, kőbelek, mászás- és lábnyomok, netán élőlények által kialakított üregek. Továbbá azt állítja, a NASA annyira nem akar utánajárni a történetnek, hogy a marsjárót el is hajtották onnan, mint vadlibát a legelőről.

Az űrhivatal illetékesei is reagáltak a „vádakra”. Sanjeev Gupta szerint ezek nem lábnyomok, hanem egyszerű gipszkristályok, amelyeket bolygónkon is találhatunk ezerrel, és amelyek akkor képződnek, ha só koncentrálódik a vízben, majd a folyadék elpárolog. Azt is hozzátette, hogy ezek a kőzetek sokkal kisebbek a valóságban, méretük egy-egy kisebb szezámmagéval egyezhetnek meg. De DiGregorio nem hagyja ennyiben: tovább folytatja a kutatását, majd júniusban egy ausztráliai konferencián tervezi, hogy ráborítja az asztalt a NASA-ra. Hiába, az igazság odaát van.

Hirdetés

Forrás: player.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!