Itthon

Megtudtuk ki fizette Semjén svédországi luxusvadászatait

Hirdetés

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes évek óta vesz részt titokban luxusvadászatokon Svédországban. Általában nem egyedül megy, a kiruccanásokat pedig a szóbeszédek alapján szigorú óvintézkedések mellett szervezik meg.

Bár többek között Rétvári Bence, az Emmi államtitkára is arról beszélt ezzel kapcsolatban, hogy Semjén csak a Svédországban élő rokonait látogatta meg, a Magyar Nemzet hétfőn arról írt, hogy a politikus családtagjai egyáltalán nem vettek részt a luxusvadászatokon.  Semjén Zsolt mellett csupán két állandó szereplője volt az összesen öt alkalommal megtartott skandináv vadászatoknak: Farkas József és Vajai László.

Farkas József nem rokona Semjénnek, viszont az érdekeltségébe tartozik több magyarországi hotel is. A lap vadászatszervezőktől úgy értesült, hogy a skandináv kirándulások költségeit minden egyes alkalommal Farkas József utalta át nekik. Farkas József 2010 óta rengeteg állami megbízást kapott, és vállalkozásai – köztük a ráckevei négycsillagos Kék Duna Wellness Hotel, vagy a szintén négycsillagos noszvaji Oxigén Hotel & Zen Spa – összesen több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek. Noszvaji szállodája avatóünnepségén egyébként éppen Semjén Zsolt mondott beszédet arról, hogy a magyar családok ne külföldre menjenek nyaralni.

Farkas érdekeltségébe tartozik emellett a Szaktudás Kiadó Ház Zrt. is, amely a Közbeszerzési Hatóság honlapja szerint a második Orbán-kormány idején huszonnégy közbeszerzési pályázatot nyert el. A mára luxemburgi hátterű cég a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrárkamara, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint az Országos Roma Önkormányzat botrányos Híd a munka világába programjának konzorciumi partnere, a Türr István Képző- és Kutatóintézet pályázatain is befutó volt. A mára már megszüntetett Türr István Képző- és Kutatóintézet egyik pályázatán 2015-ben például a Farkashoz köthető Száz Magyar Falu nevű kiadócég bruttó 31 millió forintért egy körülbelül húszéves amerikai mezőgazdasági projekt tankönyveit másolta le, amelyet vadonatúj magyar könyvként adtak ki. Akkor Farkas elismerte, hogy fordítottak, azonban azzal védekezett, hogy nem szó szerint.

A Magyar Nemzet információi szerint Semjént öt alkalommal kísérte el Farkas József, illetve két alkalommal Farkas fia is.

Hirdetés

Semjén másik útitársa, Vajai László 2010 és 2013 között a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati, vadászati főosztályának vezetője volt, a 90-es években az MSZP–SZDSZ-kormány idején pedig az agrártárca vadászati főembere.

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!