Itthon

Megvan a bizonyíték: Simicska több százmilliós csalással támogatja a Jobbikot

Hirdetés

Több száz millió forintos pártfinanszírozási mutyit lepleznek le azok a dokumentumok, amiket a Pesti Srácok hozott nyilvánosságra.

A lap megszerezte a Jobbik és Simicska Lajos szerződését, amellyel a milliárdos oligarcha átjátszotta a plakáthelyeit a Jobbiknak. Így támogatja Simicska Lajos százmilliókkal a Jobbikot, és ezért bünteti őket az ÁSZ tiltott párttámogatás miatt.

A Pesti Srácok megszerezte azt a két adásvételi szerződést, amelyet Simicska Lajos két plakátcége, a Publimont Kft. és az Euro Publicity Kft. kötött a Jobbik Magyarországért Mozgalommal ez év szeptember 19-én. A megállapodásokból kiderül, hogy a Publimont a 978 plakáthelyét bruttó 124,2 millióért, az Euro Publicity pedig 41 plakáthelyét 5,2 millió forintért adta el. Vagyis az összesen 1019 plakáthelyet összesen 129,4 millió forintért szerezhette meg az ellenzéki párt, ami még éves bérleti díjként is hihetetlenül csekély összeg lenne, nemhogy vételárként.

Simicska és a Jobbik azonban ezt még megfejelte azzal a trükkös csalással, hogy a két szerződés alapján 2017. szeptember 28-ig mindössze 27,5 millió forintot kellett kifizetnie a Jobbiknak. A fennmaradó 101,9 millió forintot 2018. május 31-ig kell kifizetniük, tehát csak a választások után.

Vagyis: a Jobbiknak a választásokig összesen 27,5 millió forintot kell fizetnie több, mint ezer plakát tulajdonjogáért. Azaz, gyakorlatilag semmit, a Jobbik lényegében ingyen kapna ezernél is több plakáthelyet.

Hirdetés

Ugyanakkor a kontraktusok egy rendkívüli trükköt – vagy talán inkább nevezhetjük csalásnak – is tartalmaznak: rögzítik, hogy amennyiben a vevő nyolc napon túl nem fizetne, akkor a plakáthelyek visszakerülnek Simicska cégeihez, és a két fél elszámol egymással. Szó szerint ez olvasható mindkét szerződésben:

Amennyiben Vevő bármelyik vételárrész megfizetésével 8 (nyolc) napon túli késedelembe esik, úgy Eladó jogosult a jelen adásvételi szerződéstől, a Vevőhöz címzett egyoldalú írásbeli nyilatkozattal elállni, mely elállásról szóló nyilatkozat közlése a jelen szerződést felbontja, és a reklámberendezések tulajdonjoga minden további jogcselekmény nélkül visszaszáll az Eladóra.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a Jobbik nem fizeti ki a fennmaradó 101,9 millió forintot jövő május végéig – vagy mert nem tudja, vagy mert egy titkos, ez idáig nem ismert megállapodás szerint nem is kell  – akkor a reklámfelületek újra Simicskához kerülnek. Ez esetben a Jobbik csekély 27,5 millió forintért nyolc hónapig hirdethet több mint ezer plakáthelyen. Vagyis plakátonként összesen 27 ezer forintot fizet erre az időszakra, ami egy hónapra vetítve a nevetségesnél is nevetségesebb 3850 (azaz háromezer-nyolcszázötven) forintos bérleti díjat jelent.

Vagyis: a szerződés egy trükkös csalás, mert ha a választások után a maradék összeget nem fizeti ki a Jobbik, akkor a plakátok visszaszállnak a Simicska cég tulajdonába. Ez gyakorlatilag egy adás-vételnek álcázott, mélyen áron aluli bérlet. 

Eközben a Simicska-cégek óriásplakátjainak havi listaárai 114 ezer és 317 ezer forint között mozognak. Ráadásul ezért az összegért nem megvenni, csupán bérelni lehet a plakáthelyeket egy hónapra. Ebből is világosan látható, milyen irgalmatlanul nagy kedvezményt adott az oligarcha az általa eltartott  pártnak. Valójában itt bújtatott pártfinanszírozásról van szó, amelyet egy adásvételi szerződésnek álcázott, mélyen áron aluli bérleti szerződés formájában ütöttek nyélbe. A szerződésekben ráadásul még az is szerepel, hogy a Jobbik 2020. december 31-ig csak kifejezetten politikai hirdetéseket helyezhet el a plakátokon, gazdaságiakat nem. Ahogy a szerzőrés fogalmaz: „a reklámberendezéseket kizárólag saját, valamint tagjai politikai tevékenységének népszerűsítése céljából hasznosítja, azokat harmadik személy rendelkezésére nem bocsátja”.

Hirdetés

Vagyis: a Jobbik összesen 1019 plakáthelyért darabonként szeptembertől a választásokig eltelő 7 hónapra,  27 ezer, azaz havonta 3850 forintot fizet. A Simicska cégek hivatalos listaára szerint a legdrágább óriásplakát 317 ezer 500 forintos áron bérelhető ki, a legolcsóbb pedig 114 ezer 300 forint. Ennyi pénzért nem megvenni, csak bérelni lehet a felületet egy hónapra. Másképpen: többszáz millió helyett a töredékét kellene fizetnie a Jobbiknak Simicska Lajosnak. Ha egy drága óriásplakátot nézünk tehát: havonta több mint 300 ezer forint helyett 3850 forintért kapná a Jobbik a plakáthelyeket Simicskáért. A tényleges ár alig több, mint 1%-át kellene fizetnie, ami nyilvánvaló és átlátszó tiltott párttámogatás.

Forrás: origo.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!