Itthon

Megvan melyik megye a falusi CSOK nyertese

Hirdetés

A falusi CSOK 2486 településen lesz igénybe vehető az elmúlt napokban közzétett végleges lista alapján – írja a Piac és profit internetes portál.

A legtöbb település, összesen 329 darab Borsod – Abaúj-  Zemplén megyében található, így magasan vezeti a listát, majd utána 60 településsel lemaradva Baranya következik.

A megyei lista végén Csongrád (44 település), Komárom-Esztergom (45) és Jász-Nagykun-Szolnok (53) megye áll. Pest megyében 62 településen érhető el majd a kedvezmény, de a a Duna House elemzése szerint a főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni. Az érintett településeken közel 1000, az elmúlt egy évben megtörtént tranzakciót elemzett a Duna House. Ez alapján az átlagos négyzetméterár 104 500 Ft volt, amit a legdrágább települések tranzakciói húztak fel, ezek mindegyike a Balaton mellett helyezkedik el. Tihany, Balatonudvari, Balatonvilágos és Balatonakali területén is jóval drágábbak voltak az ingatlanok a nagy átlagnál. A Balatoni régió után Pest megyei települések, Ceglédbercel és Sződ, valamint például a Baranya megyei Villány település található a listán, ha az árakat nézzük. A vizsgált ingatlanok méretét tekintve 90 négyzetméter felett volt az átlag, amely már megfelel a 3 gyermek esetén kötelező méretelvárásnak.

„Növekvő keresletet jelenthet a falusi CSOK a használtlakás-piacon, azonban a nagyvárosokra jellemzően kisebb mértékben fog hatni. A főváros tekintetében csak a külső agglomerációs gyűrű szélén találhatunk ilyen kisebb településeket, ahonnan már igen nehéz és körülményes a bejutás a munkavállalók számára. Árak tekintetében is változatos a lista, van, ahol kényelmesen vásárolhatnak majd a jelenlegi árak mellett a családi otthont keresők a támogatás összegéből, de van, ahol mindenképpen szükség lesz önerőre is a vásárláshoz”– nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

csok

Hirdetés

 

Forrás: Piac és profit

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!