Európa

Menesztették „Armageddon” tábornokot – már az utódja is megvan

Hirdetés

A „szíriai mészáros”-ként is emlegetett tábornokot Prigozsin lázadása óta nem lehetett látni, de korábban a Prigozsin-lázadás miatt ellene is eljárást indítottak. Már az utódja is megvan.

Szergej Szurovikin tábornokot, aki egy időben Moszkva Ukrajna elleni háborújának egyik fontos katonai szereplője is volt, menesztették az ország légierejének éléről – ezt írja a Reuters egy „neves orosz újságíró” keddi közlésére hivatkozva.

Alekszej Venediktov, az időközben megszűnt Ekho Moskvy rádióállomás jó kapcsolatokkal rendelkező korábbi vezetője a Telegramon azt írta, Szurovikint hivatalos rendelettel távolították el.

Az orosz RBC később, saját forrásaira hivatkozva szintén arról számolt be, hogy Szurovikint menesztették, de azt is írták, hogy más munkakörben dolgozik majd a védelmi minisztériumnak.

A tábornok nem jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy júniusban a Wagner zsoldoscsoport és vezetője, Jevgenyij Prigozsin rövid ideig tartó lázadást szított az orosz védelmi intézményrendszer ellen.

Hirdetés

A lázadás idején Szurovikin egy videóban szerepelt, amelyben Prigozsint lemondásra szólította fel. A lázadás óta orosz és külföldi híradások arról számoltak be, hogy Szurovikin ellen vizsgálat indult a lázadásban való esetleges bűnrészesség miatt.

A Guardian szerda délelőtt a RIA hírügynökségre hivatkozva már azt írta, hogy meg is van Szurovikin utódja: Viktor Afzalov vezérezredes kinevezése azonban egyelőre csak ideiglenes.

 

vadhajtasok

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!