Európa

Merénylet készül Brüsszelben, a célpont Európa

Hirdetés

Merénylet az európai biztonság ellen Brüsszel migrációs javaslata – mondta videójában Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Mint azt a politikus kifejtette, a Hamász által elkövetett szörnyű terrorcselekmény több dologra is rámutatott: az európai nagyvárosokban előbújtak olyan szélsőségesek, akik több száz fős felvonulásokat szerveztek és a Hamász terrorját éltették.

A terrortámadás és az arra adott jogos izraeli válaszcsapás újabb migrációs hullámot indíthat el Európa irányába, és sok radikális is elvegyülhet az illegális bevándorlók között– hívta fel a figyelmet.

Hollik István hangsúlyozta, hogy amint arról a sajtó is beszámolt, a déli határnál radikális tálibok vették át az embercsempészet irányítását. – Fegyverekkel szerelkeznek föl, és agresszívabbak lesznek, mint eddig bármikor, de úgy látszik, a brüsszeli döntéshozókat a valóság egyszerűen nem érdekli – vélte. Szerinte Brüsszelben még ezek után sem hajlandók levenni a szemkötőt, és felismerni, ami nyilvánvaló: a kötelező kvóta és a migránsgettó erőltetésével a terrorveszélyt importálják Európába. – Brüsszelben tehát változás kell, de most már nem csupán az ottani bürokraták alkalmatlansága miatt, hanem azért, mert amit csinálnak, az egyszerűen veszélyes az európai és a magyar emberekre – zárta gondolatait a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

NIF

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!