Európa

Mérgesedik a helyzet: jönnek a brit szankciók Irán ellen

Hirdetés

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit kormány várhatóan szankciókat jelent be Irán ellen,.

Az ügy előzménye, hogy az iráni Forradalmi Gárda a minap lefoglalt egy brit tartályhajót a Hormuzi-szorosban.

Mindeközben Irán londoni nagykövete arra szólította fel a brit kormányt, hogy ne engedjen a feszültség eszkalációjára törekvő politikai erőknek. Jeremy Hunt brit külügyminiszter hétfőn tájékoztatja a londoni alsóház képviselőit a Stena Impero nevű, svéd tulajdonú, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajó iráni lefoglalásának fejleményeiről. Hunt a BBC televíziónak nyilatkozva vasárnap megerősítette azt a véleményét, hogy teljesen elfogadhatatlan az iráni akció, amely súlyos kérdéseket vet fel a brit és a nemzetközi hajózás biztonságával kapcsolatban a Hormuzi-szorosban. A külügyminiszter kijelentette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia a feszültség enyhítésében érdekelt.

A Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint mindazonáltal Hunt várhatóan diplomáciai és gazdasági intézkedéscsomagot jelent be Iránnal szemben hétfői parlamenti tájékoztatójában. A lap forrásai szerint a szankciók között lehet Nagy-Britanniában lévő iráni vagyoneszközök zárolása.

Emellett a brit kormány  nyomást gyakorolhat az Európai Unióra és az ENSZ-re azoknak a szankcióknak az újbóli bevezetése érdekében, amelyeket az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodás keretében oldottak fel 2016-ban, felszabadítva többmilliárd dollárnyi iráni vagyoneszközt. Tobias Ellwood, a brit védelmi minisztérium államtitkára ezt vasárnap közvetve megerősítette. Ellwood a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a brit kormány által mérlegelt válaszlépési lehetőségek között szerepel szankciók bevezetése is Irán ellen.

Hirdetés

Hamid Baeidinezsád Irán londoni nagykövete azonban vasárnapi Twitter-bejegyzésében arra szólította fel a brit kormányt, hogy „tartsa féken azokat a hazai politikai erőket”, amelyek a már meglévő kétoldalú feszültség további, a hajózás kérdésén jóval túlmutató eszkalációjára törekszenek.

A nagykövet szerint ez meglehetősen veszélyes és nem túl bölcs törekvés a jelenlegi érzékeny időszakban. Hamid Baeidinezsád részletek nélkül közli Twitter-bejegyzésében, hogy Irán „készen áll más forgatókönyvekre” is.

A hét végén háromszor is ülésezett a brit kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA), és az értekezletek után Jeremy Hunt kijelentette, hogy London elképzelései között nem szerepelnek „katonai opciók”, a brit kormány diplomáciai megoldásban gondolkodik.

A külügyminiszter hozzátette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia „kimért, de erőteljes” válaszlépéseket tesz, és ha a helyzetet nem sikerül rövid időn belül megoldani, annak súlyos következményei lesznek.

Vasárnap nyilvánosságra hozták annak az üzenetváltásnak a felvételét, amely a térségben járőröző brit fregatt, a Montrose és a Stena Impero elfoglalására készülő iráni egységek, illetve a Montrose és a Stena Impero között zajlott az incidens időpontjában.

Hirdetés

A Dryad Global nevű brit hajózásbiztonsági cég által megszerzett felvételen hallatszik, amint a Montrose arra hívja fel a Stena Impero legénységének figyelmét, hogy hajójuk nemzetközileg elismert átkelési útvonalon halad a szorosban, áthaladásukat a nemzetközi jog alapján senki nem akadályozhatja. A Montrose ugyanezt közli az iráni egységekkel, az irániak egyik hajója ugyanakkor azt közli a Stena Impero legénységével, hogy nem esik bántódásuk, ha követik az irányváltásra vonatkozó utasítást.

A Montrose nem tudott közvetlenül közbeavatkozni, mivel Penny Mordaunt brit védelmi miniszter tájékoztatása szerint egyórányi útra volt a helyszíntől az incidens idején. Mordaunt közölte azt is, hogy a Stena Impero ománi vizeken haladt, amikor az irániak elfogták.

A miniszter cáfolta azt a szombati iráni bejelentést, amely szerint a Stena Impero összeütközött volna egy iráni halászhajóval, majd a halászhajó vészjelzéseit figyelmen kívül hagyva folytatta útját, és ezért kellett feltartóztatni.

Vasárnap Omán is felszólította Iránt, hogy engedje szabadon a brit tartályhajót. Az ománi külügyminisztérium Twitter-üzenetében önmérsékletre, a nézeteltérések diplomáciai úton történő rendezésére szólította az érintetteket.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!