Európa

Merkel: „A békés és boldog egymás mellett élés és a multikulturalizmus kísérlete megbukott”

Hirdetés

Európa és a világ jelenleg legeltökéltebben bevándorláspárti politikusa, a 2015-ös migrációs válsághelyzet előidézője, Angela Merkel a 2000-es években még egyáltalán nem támogatta a migránsok európai betelepítését, sőt kifejezetten ellenezte azt. Aztán a baloldallal való közös kormányzás, tehát a kancellársága érdekében végül megváltoztatta ezeket a nézeteit.

Sokan keresik arra választ, hogy vajon Angela Merkel német kancellár miért és hogyan lett elkötelezett híve annak, hogy Európát idegen vallású és kultúrájú bevándorlók millióival kell elárasztani.

Amikor a Voice of Europe megpróbált ennek utánajárni, arra a következtetésre jutott, hogy Merkel asszonyt feltehetően pusztán a személyes politikai ambíciója, a kancellári poszt megtartása iránti vágy vezette oda, hogy sokak szemében Európa sírásójaként árassza el az öreg kontinenst bevándorlókkal.

Angela Merkel – a politikai pályájának kezdeti, első emelkedő szakaszában – ugyanis a 2000-es évek elején még egyáltalán nem támogatta az idegen kultúrájú és vallású harmadik világbeli tömegek bevándorlását és bevándoroltatását Európába.

2000-ben Merkel még azt mondta:

Hirdetés

„A multikulturális társadalom nem egy életképes életmód.”

Később 2002-ben még erősen kritizálta az akkori német kormányt, mivel az nem állapított meg felső korlátot az országba beengedhető migránsok számára vonatkozóan.

Mielőtt bármilyen új bevándorlást megengedünk, előtte és először be kell fejeznünk a már nálunk élő migráns gyermekek integrációját” – mondta ezt annak idején az a Merkel, aki jelenleg a korlátlan, ellenőrizetlen migráció kötelezővé tételét követeli egész Európa számára.

Merkel 2002-ben még kritikusan beszélt a berlini Kreuzberg negyedben tapasztalt multikulturalizmusról is, amely városrész aztán az ő kancellárságának a mostani idejére már konkrétan no-go zónává vált a bevándorlók miatt.

2002-ben még azt rótta fel az akkori kormánynak, hogy a multikulturalitásból fakadó problémák megoldására egyetlenegy márkát sem költött a kormány, miközben viszont támogatja a bevándorlást.

Hirdetés

A kísérlet, hogy azt mondjuk, mi itt valamiféle multikulturalizmust valósítunk meg, egymás mellett élünk, és boldogok vagyunk egymással, az a kísérlet megbukott! Teljesen megbukott!” – mondta tehát Merkel 2002-ben arról a berlini Kreuzbergről, amely mára már no-go zónává vált.

De a 2005-ben kancellári székhez jutó Merkel még 2010-ben is másként beszélt a migrációról, mint ma. 2010-ben még azt mondta, hogy a migráns munkavállalók általában hazudnak magukról, és hogy a multikulturalizmus teljesen megbukott, hiába fogadja be Németország már a ’60-as évek óta a migráns munkavállalók tömegeit.

A békés és boldog egymás mellett élés és a multikulturalizmus kísérlete megbukott. Teljesen kudarcot vallott.” – mondta még Merkel 2010-ben is.

Mi történhetett a régi és az új merkeli nézetek között eltelt időben? A Voice of Europe szerint csupán annyi, hogy időközben Angela Merkel opportunista reálpolitikusként úgy döntött, megváltoztatja a migrációt ellenző nézeteit a bevándorlás támogatására, mivel az SPD-vel való szövetségi kormányzást csak ez a nézet teszi számára lehetővé.

Így történt, hogy aztán 2015-re a német baloldali szavazatok reményében Angela Merkel már – egy totálisan elvtelen karrierista politikusként – az SPD-nél, tehát a német szociknál is baloldalibb nézeteket képviselt a migránsok minden áron történő beengedése ügyében.

Hirdetés
Hirdetés

De ez nem meglepő, hiszen arról az Angela Merkelről van szó, akiről közismert, hogy a volt NDK egyik kiemelt egyházi kádercsaládjának kommunista aktivistájából lett nyugati, német politikus.

Arról a politikusról van szó, aki aztán annak a Helmut Kohlnak a segítségével lett a CDU vezetője, akit később ő maga árult el, hogy a helyére kerülhessen.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!