Merkel és Macron „bármi áron” megvédik az EU-t
Az európai együttműködés ideája egy katasztrófa, a második világháború nyomán született, és egyik válságtól a másikig haladva erősödött meg – írja Martin Wolf, a Financial Times (FT) publicistája a koronavírus-válságra adott német-francia választ, illetve az Európai Bizottság azt kiegészítő kezdeményezését értékelő cikkében.
Az EU ma is számos kihívással néz szembe, és ha nem tud ezeknek megfelelni, akkor széteshet. Úgy tűnik, azonban, hogy az unió két vezető hatalma, Franciaország és Németország elitje tisztában van azzal, hogy elérkezett egy újabb „bármi áron” pillanat.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke minden kétséget kizáróan beírta a nevét az európai történelembe azzal a 2012. nyári kijelentésével, miszerint az európai jegybank kész „bármi áron” megvédeni az eurót, és elhihetik neki, hogy igen székes skálán mozognak az eszközök, amiket ehhez felhasználhat. Ezzel a nyilatkozattal egy csapásra véget vetett a közös európai valuta ellen akkor éppen erőteljesen folyó spekulációnak.
Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő 500 milliárd eurós támogatási alapja, amit az Európai Bizottság 750 milliárdra emelt „Next Generation EU” javaslatával, azt üzeni Európának és a világnak, hogy a két ország elitje nem engedi el az európai integráció erősítésének ügyét, azaz az EU csak akkor bukhat el, ha a választóik lecserélik őket.
Látunk példát erre: a szavazók az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban tettek egy nagy – az FT szakírója szerint meggondolatlan – lépést a nyugati világrend szétbontása felé. Ezzel szemben a francia és a német elit, úgy tűnik, kész „bármi áron” megvédeni az EU-t, amelynek létére saját nemzetük túlélésének biztosítékaként is tekintenek.
Az európai együttműködés az 1950-es években a szén- és acélközösséggel, illetve a gazdasági közösséggel kezdődött, ami a második világháborús szembenállásra adott válasz volt. Az egységes piac az 1970-es évek gazdasági hanyatlására felelt, a közös európai valuta bevezetéséről pedig 1991-ben a német újraegyesülésre reagálva döntöttek (a franciák elvárásaként ezzel mintegy lehorgonyozva Németországot Európa mellett). Az Európai Stabilitási Mechanizmus, az eurózóna biztonsági pénzügyi alapja a 2008-2009-es pénzügyi válság és az eurózóna 2010-2015-ös adósságválsága idején jött létre, és ekkor vált az ECB igazi központi bankká.
A mostani koronavírus-válság amúgy is rossz helyzetben találta Európát. Az USA nacionalista fordulatot vett, az ország jelenlegi vezetésének csípi a szemét az európai integráció. Az Egyesült Királyság kitáncolt az EU-ból, Oroszország és Kína az „Oszd meg és uralkodj!” elve alapján politizál az unió tagállamaival szemben. Az FT cikkírója szerint az adósságválságot félrekezelték, azaz ahelyett, hogy már akkor bevállalták volna a közös adósságot, költségvetési megszorításokat kényszerítettek rá a déli EU-tagországokra, cserébe az uniós kölcsönökért, ami szembe fordította a lakosságukat az EU-val. Egy friss felmérés szerint Olaszországban ma az uniós kilépést a szavazók 42 százaléka támogatná.
Az FT cikkírója emlékeztet Alexis de Tocqueville megjegyzésére 1830-ból, amikor a neves tudós kétségeit fejezte ki az USA jövőjével kapcsolatban, úgy vélte, darabokra hullhat az unió. Az ottani északi tagállamok másként döntöttek, és ez az analógia erősen emlékeztet a mostani francia-német kiállásra. A magukat takarékosnak nevező kicsi észak-európai EU-tagállamok és Ausztria meg akarja fúrni a közös adósság vállalását, ám jó eséllyel be kell látniuk, hogy a déli országokkal vállalt szolidaritás nélkül nekik sincs jövőjük.
A „Next Generation EU” pénzalapjából 440 milliárd eurót támogatásként osztanak szét, 60 milliárddal szemben hitelgaranciákat vállalnak, 250 milliárd pedig olcsó kölcsön lesz. A fedezetet 2021 és 2024 között pénzpiaci hitelfeltétellel teremtik elő – a 750 milliárd összességében az EU GDP-jének 1,5 százaléka. A 2028 és 2058 között tervezett törlesztéshez a szén-dioxid-kibocsátásra és a digitális pénzügyi átutalásokra kivetett EU-s adó nyújthat fedezetet. Az FT cikkírója szerint évi egymilliárd euró bevételre 100 milliárd hitelt lehetne felvenni legfeljebb egyszázalékos kamatra.
Fontos megjegyezni még valamit: mindez elsősorban Angela Merkel érdeme. Óvatos politikájában el tudott jutni egy pontig, amelyen megtett egy döntő lépést a közös eladósodás felvállalásával. Az EU-t kívülről támadják, belülről bomlasztják, a kérdés az, hogy a francia-német-Európai Bizottság javaslat elég lesz-e ahhoz, hogy ellenálljon a rá nehezedő nyomásnak.
Forrás: napi.hu
