Világ

Merkel kemény üzenetet küldött Trumpnak

Hirdetés

A közönyösség falának ledöntésére és az elszigetelődés politikájának elutasítására biztatta a Harvard végzős diákjait Angela Merkel német kancellár az amerikai egyetem diplomaosztóján Cambridge-ben.

Merkel beszédében  a nemzetközi együttműködés szélesítését szorgalmazta, és megismételte a Donald Trump amerikai elnökkel szembeni korábbi bírálatait anélkül, hogy néven nevezte volna őt. Szerinte gondolkodásmódunknak és tetteinknek minden korábbinál multilaterálisabbá kell válniuk, és inkább együtt kell dolgoznunk, mint egyedül.

A kancellár elmondta: ma a legtöbb fenyegetést nem a fizikai falak jelentik, hanem az absztrakt válaszfalak. Óva intett az emberek fejében lévő falaktól, amelyek megakadályozzák a vezetőket abban, hogy együttműködjenek a globális problémák megoldásában.

Hangsúlyozta: a politikai vezetőknek nem szabad igazságként tálalniuk hazugságokat és hazugságként beállítani az igazságot. Kiemelte: a problémákat úgy lehet megoldani, ha nem mindig az első érzésünk alapján cselekszünk.

Angela Merkel szót emelt a rasszizmus és a nacionalizmus hazájában tapasztalt erősödése ellen. Szerinte Németországnak különösen éberen kell reagálnia ezekre a fejleményekre az ország náci múltja miatt, amellyel a második világháború idején felfoghatatlan szenvedést okozott Európának és a világnak. Dicsérte viszont a háború után az összefogás felé forduló vezetőket.

Hirdetés

A kancellárt  a Harvard tiszteletbeli jogdoktorává avatták.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!