Európa

Merkel menetrend szerinti járattal repült Argentínába, hogy bizonyítsa: jobb a magyar miniszterelnöknél

Hirdetés

Angela Merkel menetrend szerinti járattal repült Argentínába a G-20-as országcsoport pénteken kezdődő Buenos Aires-i csúcstalálkozójára.

Ismeretes, a kancellár magángépe kényszerleszállást hajtott végre egy műszaki hiba miatt, ami kapóra jött neki, mert be tudta bizonyítani, jobb a magyar miniszterelnöknél, aki a haladó liberális hisztérikák álmaiban Gruevszkitől kapott rejtélyes luxusrepülőkkel jár dolgozni.

Hogy Angela Merkel szimpatikus karakterét kihangsúlyozzák, – ha már így alakult – szereztek is egy utast, aki véletlenül szívesen beszélt arról, hogy a kancellár mennyire hétköznapi és csodálatos – ez biztosan amiatt lehet, mert tonikot, kekszet, egész mogyorós csokit nem kért a világ leghatalmasabb női vezetője az első osztályra.

Agustín Agüero pedig állítólag csak éppen Buenos Aires-be tartott, amikor egyszer csak felbukkant mellette Angela Merkel és mellé ült, mert odaszólt a jegye. A Frankfurter Allgemeine arról írt, hogy az első osztályon csupán 6-7 hely volt lefoglalva, de a csillagok úgy álltak, hogy Merkel, Olaf Scholz, néhány testőr és egy kisebb stáb kíséretében épp közvetlenül mellette kapott helyet. Ennek ellenére állítólag a férfi nem mert hozzászólni a kancellárhoz, aki viszont többször rámosolygott. 

És akkor hirtelen Agüero mellett ült a világ leghatalmasabb asszonya –  írja a lap.

Hirdetés

Ismerem a Kártyavár című sorozatot, úgyhogy nagyon meglepődtem, hogy ennyire normális ember – mondta a 28 éves utas, aki arra a sorozatra utalt, amiben a politikusok még gyilkosságra is képesek azért, hogy hatalomra jussanak, és meg is tartsák azt.

Agüero meg hosszasan beszélt Angela Merkelről, akinek szerinte nincsenek különleges igényei, leszámítva persze az állítólag lerobbant magángépet, a testőrséget, a stábot és az első osztályt, amelyek egyébként az átlagos ellátás részét képezik egy normális ország vezetőjénél, és így is van ez rendjén. A szerencsés utas olyan rocksztár-allűrökről, mint a Tonik, keksz, egész mogyorós csoki nem számolt be, de az efféle luxus csak a magyaroknál létezik. Agüerónak egyébként az tetszett állítólag a legjobban, hogy a kancellár joghurtot evett, olvasott és aludt. Lehet azért volt számára mindez ennyire megdöbbentő, mert a gyíkemberek szokásai egészen mások, mint az átlagos földlakóké?

Felmerül a kérdés, hogy akarhat Macron Németországgal együttműködve közös európai hadsereget létrehozni, amikor Merkel gépe úgy hibásodik meg, hogy a problémát csak a levegőben veszik észre, másik gépet pedig nem tudnak a rendelkezésére bocsájtani?

Az is furcsa, hogy az elmúlt években rendszeres volt a német diplomatákat szállító gépek meghibásodása: októberben Olaf Scholz-nak kellett menetrend szerinti járattal hazarepülni egy Balin rendezett konferenciáról, mert a Konrad Adenauer nevű A340-es kábeleit patkányok rágták el. Ugyanez a gép júniusban nem tudta ellátni szolgálatait a hidraulika meghibásodása miatt, amikor Frank-Walter Steinmeier Minszkbe szeretet volna menni. 2015-ben is volt egy hasonló eset, a Konrad Adenauer akkor szintén technikai gondok miatt nem tudta elvinni Merkelt és öt miniszterét Indiába, helyette egy katonai transzporterrel kellett utazniuk.

A német fegyveres erők egyébként rendszeresen panaszkodnak alulfizetettségre és a technikai felszereltségük elhanyagoltságára, ennek bizonyítékaként csak meg kell nézni a számtalan harci repülőt, tengeralattjárót és tankot, amelyek a műszaki állapotuk miatt nem tudnak szolgálni a seregben.

Hirdetés

A legviccesebb esett talán az volt, amikor a német hadügyminiszter, Ursula von der Leyen egy Airbus A400M-el ment Litvániába, hogy felvágjon a legújabb szállítóeszközével, a gép azonban a visszaút előtt megmakacsolta magát és ott is maradt a balti országban, a miniszternek pedig egy elavult Transall C-160-al kellett hazamennie. 

A listát lehetne folytatni, nem érdemes, de érdemes azért még egy megvető pillantást vetni a német haderő által használt Heckler&Koch G36 gépkarabélyokra, amelyek szintén nem képesek kiállni a modern kor próbáját, mert ha meleg van, nem lőnek pontosan.

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!