Európa

Mesemondásból jelest kaphat a német köztévé – elképesztő, amit Magyarországról állítanak!

Hirdetés

Undorító módon támadták hazánkat a német köztelevízió egyik adásában.

A ZDF nevű csatorna mely látszólag nagyon tájékozott akkor, ha Magyarországról, vagy a Fidesz és a Néppárt viszonyáról van szó, de a kölni tömeges erőszak idején valahogy nem tartották fontosnak, hogy idejében beszámoljanak róla.

A műsorban elhangzott:

„Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül. Ezért cserébe mondjuk néhány menekültet átvállalhatna.”

A nyugati lenézés iskolapéldájának is beillő kijelentés nemcsak hogy felháborító, de hazug is, ugyanis Magyarország nem a németek jóindulata miatt jut uniós forrásokhoz, hanem azért, mert az a csatlakozási szerződés értelmében jár.

Hirdetés

A migránsok befogadása kapcsán felidézték Orbán Viktor miniszterelnök mondatát, mely szerint Magyarország szuverén ország és az is marad. A hazánk szuverenitását 1944-ben sárba tipró Németország felfogása láthatóan nem változott, hiszen az állami csatorna műsorában elhangzott az is, hogy „akkor maradjatok magatok, jó lenne ha megtanulnátok, hogy lehetne külföldi pénz nélkül kijönni.”

A hazánkat folyamatosan sértegető műsorvezető azonban nem érte be ennyivel, ugyanis nemes egyszerűséggel hülyének nevezte a magyarokat, mert nem akarnak migránsokat befogadni: „Így működik a populizmus: a hülyék kimennek az utcára, hogy nem akarunk gazdasági bevándorlókat, erre mondja a kormány, hogy jó ötlet, akkor ti fogtok 400 órával többet dolgozni.”

A felháborító műsor megkoronázása azonban nem ez, hanem sokkal inkább az volt, amikor a Juncker-Soros plakátok kapcsán előkerült az antiszemitizmus kérdése. Aki nem egy kő alatt lapult az elmúlt négy évben az tudja, hogy a zsidóság nem nálunk, hanem sokkal inkább Nyugat-Európában van veszélyben, méghozzá a tömeges, ellenőrizetlen muszlim bevándorlás miatt, akikkel a migránspárti vezetők mintegy importálják az antiszemitizmust a kontinensre. Ráadásul mégiscsak van annak egy diszkrét bája, hogy pont a kölni erőszakot elhallgató német köztévé kezdi el antiszemitázni a magyar kormányt, holott náluk az zsidóellenesség 1933 és 1945 között nettó kormányzati politika volt. Hazánkat is a „zsidókérdés megoldatlanságára” hivatkozva szállták meg 1944 márciusában, ugyanúgy semmibe véve a nemzeti szuverenitást, mint napjainkban.

Persze a honi balliberális média örömködve fogadta a hazánkat lejáratni kívánó műsort, de talán jobb lenne nekik is elgondolkodni azon, hogy megéri-e a külföldöt szolgálni, ahogy annak idején Szálasi, Rákosi vagy Kádár tette.

A németeknek éppen elég söprögetnivalójuk lenne a saját házuk táján. Például ideje lenne leszámolni azzal a tévképzettel, hogy a nácik valami ufók voltak, akik megszállták Németországot, ugyanis egyáltalán nem holmi űrlényekről van szó. És jó lenne azt is megérteni, hogy hiába mondja a hazai kommunista történelemszemlélet, hogy mi voltunk az utolsó csatlósok, ez soha nem volt így és nem is lesz.

Hirdetés

Az elmúlt száz évben kétszer apokalipszisbe rántottatok minket, harmadszorra nem hagyjuk!

Forrás: figyelő

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!