Itthon

Micsoda fordulat: Donáth Anna kiállt a magyarok érdekei mellett

Hirdetés

Donáth Anna momentumos európai parlamenti (EP-) képviselő olyat tett, ami hazai baloldali körökben nem bevett szokás: kiállt a magyarok mellett!

Döbbenet!

Nem találni szavakat.

Szerdán az Európai Parlament elfogadta az úgynevezett digitális zöldigazolványról, vagyis az európai vakcinaútlevélről szóló jogszabálytervezetet. Ennek a vitáján szólalt fel Donáth is, aki a keleti vakcinával beoltott magyarok utazáshoz való jogáért állt ki.

A momentumos politikus szerint elfogadhatatlan, hogy 1 millió, orosz vagy kínai vakcinával beoltott magyar ne férhessen hozzá egyenlő feltételekkel a majdani EU-s utazást segítő igazolványhoz.

Hirdetés
Persze a hirtelen jött fellángolás azért nem tartott sokáig.

A Facebook-oldalán már ezerrel ment az orbánozás, szerinte ugyanis „átláthatatlanul és túlárazva” sikerült beszerezni a keleti vakcinákat.

Nem is tudom már, hogy ki volt az a magyar politikus, aki Brüsszelt kritizálta az átláthatatlan vakcinabeszerzések ügyében.

Eszembe jutott!

Donáth Anna.

Halkan jegyezném meg, hogy a magyar kormány nyilvánosságra hozta a kínai és orosz vakcinák kapcsán kötött szerződéseket.

 

Hirdetés

 

Arról nem tudni, hogy járt-e fizikai fájdalommal a keleti vakcinát kapó honfitársaink melletti kiállás Donáth esetében, de mindegy is.

Ez azért rendes volt tőle.

Egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a külügyminiszternek joga van kétoldalú megegyezéseket kötni a vakcinaigazolványokról. Kölcsönösen akarják elismerni a védettségi igazolványokat az országok között.

Hirdetés
Hirdetés

Arról azonban ne feledkezzünk el, hogy a Momentum Mozgalom és természetesen Donáth Anna is milyen gátlástalanul hergelt a keleti vakcinák ellen.

Január 22-én az EP-képviselő a Facebook-oldalára a következő szöveget rakta ki:

Végre egyre nagyobb az oltási kedv Magyarországon! A kormány káoszkommunikációja ellenére az emberek egyre inkább bíznak az EU által bevizsgált és engedélyezett védőoltásokban. De ezt a bizalmat rombolják azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélye nélkül engedélyeznek az országban vakcinákat. Mindezt azért, hogy Orbán Viktor gesztust gyakorolhasson Vlagyimir Putyinnak, és hogy néhány kormányközeli stróman az azeri lélegeztetőgép-vásárláshoz hasonlóan újra lefölözze a saját hasznát egy átláthatatlan beszerzésből. A kormány várja meg az uniós hatóságok engedélyét, mielőtt milliárdokért rendelnek még a kontinensen nem engedélyezett vakcinákat!”

De van itt még egy gyöngyszem.

Ebben a bejegyzésben Donáth az EU-nak nyal be szépen.

Mint írja, „Orbán Viktorral ellentétben az Európai Unió nem hitegeti a kontinens polgárait, hogy majd egyszer, valahonnan, valamilyen védőoltás fog érkezni. Az EU megszerezte és elosztja a védőoltásokat, és nem tűri, hogy bármilyen késlekedés miatt veszélybe kerüljön az európaiak élete.”

Biztos ezért nézi mindenki Magyarország hátát az átoltottsági statisztikákban.

Mert a brüsszeli bürokraták megszerezték, elosztották, és nem tűrték a késést.

Ja, nem…

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!