Itthon

Milliós fizetéseket szavaztak meg maguknak Karácsonyék

Hirdetés

A keddi alakuló közgyűlés második pontjában tárgyalták a főpolgármester illetményét, valamint választották meg a főpolgármester-helyetteseket, akiknek az illetményéről is döntöttek. Az előterjesztést Karácsony Gergely nyújtotta be, amiből kiderült

  • saját illetményét 1 296 300 forintban állapította meg, amihez 194 445 forint költségtérítés is járul;
  • az új főpolgármester ötre kívánja emelni a főpolgármester-helyettesek számát;
  • két főállású, és három külső főpolgármester-helyettest vett maga mellé;
  • bár a törvény szerint a főpolgármester-helyettesek illetményét a főpolgármesteri illetmény 70-90 százalékában lehet megállapítani, Karácsony a lehető legmagasabb összegre tett javaslatot: havi 1 166 700 forint üti a markukat, amihez 175 005 forint költségtérítés is jár;
  • a plusz két fő helyettes illetményének és költségtérítésének fedezetéül 4 253 000 forinttal csökkentené a költségvetés általános tartalékát.
  • nemcsak a főpolgármesternek, hanem összes helyettesének biztosítsanak hivatali gépjárművet, méghozzá nemcsak hivatali, hanem magáncélra is. Továbbá telefon és internet szolgáltatást is kapnak, amelyek fedezete szintén a fővárosi költségvetés.

Mint ismert, Tarlós István előző főpolgármesternek mindössze három helyettese volt.

Forrás: origó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!